Obama bejelentette az újraindulását

Barack Obama amerikai elnök hétfőn egy rövid, az internetre feltöltött videóban hivatalosan is bejelentette: harcba száll azért, hogy 2012-ben újraválasztassa magát. Obama a hivatalban lévő elnökök esetében megszokottnál valamivel korábban jelentette be az újraválasztással kapcsolatos szándékát.

Az esélyesnek gondolt republikánus elnökjelölt-aspiránsok közül még senki sem tette hivatalossá, hogy kihívást intéz a Fehér Ház jelenlegi lakójához. A “velünk kezdődik” szlogennel az Obama-kampány felhívta a figyelmet arra, hogy megkezdődött a kampányadományok gyűjtése is.

A tervek szerint az elnök április 14-én Chicagóban találkozik majd az adományozókkal. Barack Obama stábja összesen 1 milliárd dollárt kíván a kampányra összegyűjteni, ami nem kis vállalkozás, hiszen a törvény értelmében egy-egy egyéni adományozó csak 2500 dollárt fizethet be a kasszába.

A CNN értesülése szerint a fehér házi kabinet két volt tagja, Bill Burton volt helyettes szóvivő, és Sean Sweeney, a kabinetfőnök volt asszisztense külön szervezetet hoz létre a “harmadik felektől” beérkező kampánypénzek kezelésére. A 2010-es félidős választások kampánya során a republikánusok mesterien intézték az úgynevezett független szervezetek részéről az egyes “ügyek” (nem politikusok) támogatására adományozott pénzek becsatornázását, amit most a jelek szerint a demokraták is alkalmazni kívánnak.

Az elnök 2012-es újraválasztási kampányának a vörös-fehér sávok felé emelkedő kék O betű lesz az emblémája. Az alelnöki posztra Obamának most is a hivatalt jelenleg betöltő Joe Biden a jelöltje.

Barack Obama hétfőn e-mailben közölte támogatóival, hogy az újrajelöléshez szükséges okmányokat még a nap folyamán benyújtja a Szövetségi Választási Bizottsághoz.

Hirdetés