5 C
Pécs
péntek, április 19, 2024
Kezdőlapne pipáld kiOktóber 23-án adják át az állami kitüntetéseket

Október 23-án adják át az állami kitüntetéseket

Az idén augusztus 20. helyett október 23-án adják át a legrangosabb állami kitüntetéseket – erősítette meg Nagy Anna kormányszóvivő. A kormányváltás után nem volt elegendő idő arra, hogy a kabinet megtegye a kitüntetésekhez szükséges előkészületeket – indokolta a halasztást Nagy Anna kedden.

Elmondta, a kormány azt szeretné, hogy „tisztességesen és megalapozottan” készüljenek el a kitüntetettek nevét tartalmazó listák, és októberben méltó módon adhassák át az elismeréseket. Emlékeztetett, hogy a kitüntetettek névsorát a kormány terjeszti elő, s az elismeréseket a köztársasági elnök adományozza.

Nagy Anna arra is kitért, hogy a döntés csak az idei évre vonatkozik, a kormány tervei szerint jövőre ismét augusztus 20-án adják át az állami elismeréseket, így a többi között a Magyar Köztársasági Érdemrend Nagykeresztjét és Középkeresztjét.

A kormányszóvivő közölte, hogy a honvédelmi miniszter által adományozott kitüntetéseket nem érinti a halasztás.

Kedden elsőként a stop.hu számolt be arról, hogy az idén nem adnak át kitüntetéseket az augusztus 20-i állami ünnepen.

KAPCSOLÓDÓ CIKKEK

Hírzóna

Abszolút Nő