Október 3-án lesznek az önkormányzati választások

Október 3-ra, vasárnapra tűzte ki a helyi önkormányzati képviselők és a polgármesterek általános választásának időpontját csütörtökön hozott határozatában Sólyom László államfő. Az alkotmány szerint a képviselő-testület tagjainak és a polgármestereknek a választását (az időközi választás kivételével) az előző általános választást követő negyedik év október hónapjában kell megtartani.

A választási eljárásról szóló törvény pedig megszabja, hogy a választást legkésőbb 60 nappal a szavazás napja előtt kell kitűznie a köztársasági elnöknek úgy, hogy a szavazás napja ne essen nemzeti ünnepre vagy a Munka Törvénykönyve szerinti munkaszüneti napra, illetve az azokat megelőző vagy követő napra.

Az őszi önkormányzati választás napján az eddigieknél kettővel több, összesen 3.176 településen lesz voksolás, ugyanis a választással két új település “születik”. A Zala megyei Tekenye és a Győr-Moson-Sopron megyei Mosonudvar községgé nyilvánításáról szóló köztársasági elnöki határozatok a kihirdetésüket követő (általános) önkormányzati választás napján lépnek hatályba.
Az önkormányzati választáson szavazati joga van minden, Magyarországon lakóhellyel rendelkező nagykorú magyar és uniós állampolgárnak. A települési önkormányzati választáson szavazhatnak a menekült, bevándorolt, letelepedett státusúak is, ha a településen lakóhelyet létesítettek.
Az önkormányzati választás egyfordulós, amely az ország település szerkezetéhez igazodva településtípusonként más-más elemekből áll össze.

A 10.000 vagy annál kevesebb lakosú településen a helyi önkormányzati képviselőket a település választópolgárai egyéni listás (korábban kislistásnak nevezett) választási rendszerben választják meg, ahol a település egy választókerületet alkot. A 10.000-nél több lakosú településen és a fővárosi kerületben a képviselők vegyes választási rendszerben – egyéni választókerületben és kompenzációs listán – jutnak mandátumhoz.

A választópolgárok Budapest főváros közgyűlésének tagjait fővárosi listán választják meg, ebben az esetben a főváros egy választókerületet alkot. A megyei önkormányzati képviselőket pedig megyei listán választják a választópolgárok, a választás tekintetében minden megye egy választókerületet alkot, amelynek nem része a megyei jogú város, valamint a főváros.

A polgármestert és a főpolgármestert a települések választópolgárai közvetlenül választják, polgármester, főpolgármester az a jelölt lesz, aki a legtöbb érvényes szavazatot kapta.

hirdetés
Uránia Mozi

Hirdetés