Orbán: a rend megteremtése nemzeti ügy

A rendvédelemben dolgozóknak feddhetetleneknek kell lenniük – hangsúlyozta Orbán Viktor. A miniszterelnök a Rendőrtiszti Főiskola tisztavatási ünnepségén, a budai Várban – hasonlóan a néhány héttel ezelőtt katonák előtt elmondott beszédéhez – kijelentette: a rend és biztonság garantálását semmilyen félkatonai, félrendőri szervezet nem vállalhatja át az állami rendvédelmi szervektől.

“Aki önök közül ilyen (…) irányba elhajlik, dezertőrnek minősül” – mondta a résztvevőknek.

Orbán Viktor hangsúlyozta, a rend és a közbiztonság megteremtése az egyik legfontosabb nemzeti ügy ma Magyarországon.

A végzett hallgatókhoz szólva Orbán Viktor úgy fogalmazott: kivételezett helyzetben vannak, hiszen tanulmányaikat még egy régi rendszerben kezdték, de egy új rendszerben, a magyar emberek által idén áprilisban megalapított nemzeti együttműködés rendszerében fejezik be, és ebben kezdik meg rendőrtiszti pályájukat.

Mint mondta, az 1990-es években a rend szó leértékelődött, de mostanra Magyarország ráeszmélt, hogy a szabadság rend nélkül nem más, mint nyomasztó káosz, ahol csak félelem tenyészik. Ahol nincs rend, ott elszaporodnak a rácsok, lakatok, zárak, sorompók, figyelő kamerák és az aggódó emberek – jegyezte meg.

A végzett 110 hallgató a Kapisztrán téren, a Szent Korona másolata előtt tette le az esküt. Közülük 81-en a rendőrséghez, 7-en a büntetés-végrehajtáshoz, 14-en a katasztrófavédelemhez, 8-an pedig a vám- és pénzügyőrséghez kerülnek.

Hirdetés