12 C
Pécs
péntek, április 19, 2024
Kezdőlapne pipáld kiOrbán: mindenki érdekelt a görögök sikerében

Orbán: mindenki érdekelt a görögök sikerében

Orbán Viktor miniszterelnök azon reményének adott hangot Brüsszelben újságírók előtt, hogy a válságos pénzügyi helyzetbe került Görögország miniszterelnöke „elvégzi a munkáját”, hangsúlyozta, hogy párthovatartozástól függetlenül „mindannyian érdekeltek vagyunk a sikerben”.

Az uniós tagországok állam-, illetve kormányfőinek csütörtök este kezdődött csúcstalálkozóján az első munkaülésen állásfoglalást fogadtak el Görögországról, s ebben leszögezték: az EU azt várja Athéntól, hogy napokon belül véglegesítse azt az átfogó reformprogramot, amelyben megállapodtak az Európai Bizottsággal, az Európai Központi Bankkal és a Nemzetközi Valutaalappal (IMF), s a görög parlament fogadja el a pénzügyi stratégia és a privatizáció kulcsfontosságú törvényeit.

A dokumentum szerint az átfogó görög reformprogram és a szükséges törvények elfogadása képezheti az alapját egyfelől annak, hogy az euróövezet országai az IMF-fel együtt kidolgozzák az új pénzügyi támogatási program feltételrendszerét, másfelől annak is, hogy Athén időben hozzájusson azokhoz a pénzekhez, amelyekre szüksége van júliusban esedékes pénzügyi kötelezettségei teljesítéséhez.

A magyar miniszterelnök ezzel kapcsolatban újságíróknak azt mondta: a görögök nem tehetnek mást, mint hogy remélik, jó kormányuk van.

Rossz kormánnyal ebből a válságból nem lehet kikecmeregni – vélekedett Orbán. Mint mondta, Görögországban most adott a kormány, és az rendelkezik a szükséges többséggel.

A magyar miniszterelnök megjegyezte: függetlenül attól, hogy ki milyen párthoz tartozik, mindenki érdekelt a sikerben.
A csütörtök éjszakába nyúlt eszmecserét „inspirálónak” mondta Orbán Viktor. Mint mondta, azt érzékelte a tanácskozáson, hogy az euróövezet országainak vezetői úgy látják, jó vágányon vannak.

A magyar kormányfő szerint a közös fizetőeszköz stratégiai jelentőségű célkitűzés mind Európa, mind Magyarország számára. Szomorúnak mondta az euró mostani állapotát, de reményét is hangoztatta, hogy lesz olyan erős a közös pénz, ami miatt érdemes lesz az euróövezethez tartozni.

KAPCSOLÓDÓ CIKKEK

Hírzóna

Abszolút Nő