Orbán: kitörési pont lehet a fogászati turizmus

Orbán Viktor miniszterelnök a magyar gazdaság egyik fontos kitörési pontjának nevezte a fogászati turizmust egy szakmai konferencián a Pest megyei Herceghalmon.

Az eseményen a kormányfő jelentős összegű állami támogatásról szóló együttműködési megállapodást írt alá az Orvosi Turizmus Iroda Zrt. elnök-vezérigazgatójával, a fejlesztési program egyik alapítójával.

Az első magyar fogászati turizmus-fejlesztési konferencián a miniszterelnök elmondta, hogy a magyar állam azért támogatja az Európában jelenleg is piacvezető fogászati ágazatnál kidolgozott fejlesztési programot, mert az évi 60 milliárd forint bevételt termelő ágazat a magyar gazdaság egyik fő kitörési pontja lehet, s számos új munkahelyet is teremt.

A konferencia fővédnöke, Matolcsy György nemzetgazdasági miniszter azt hangsúlyozta, hogy az egészségturizmus – ezen belül a gyógy- és a fogászati turizmus – kiemelt szerepet kap a Széchenyi Tervben.

Az állam egyelőre 31 milliárd forinttal támogatja az ágazat fejlesztését, de ez az összeg a későbbiekben a többszörösére emelkedhet.

Hirdetés