8 C
Pécs
szombat, április 20, 2024
Kezdőlapne pipáld kiÖt százalékra csökkenhet az alapkamat

Öt százalékra csökkenhet az alapkamat

Szeptemberben 5 százalékra csökkenti a jelenleg 5,25 százalékos jegybanki alapkamatot a monetáris tanács, és novemberig nem is változtat rajta – jósolta az Ecostat gazdaságkutató a legfrissebb Mikroszkóp című kiadványában. Az Ecostat azzal számol, hogy a fogyasztói árak novemberben várhatóan 3,9 százalékkal lesznek magasabbak az egy évvel korábbinál.

Az Ecostat szerint a termelői árak szintje novemberben 8 százalékkal haladhatja majd meg az egy évvel korábbit. Az euró árfolyama júliusban áltagosan 284 forintig erősödik, majd októberre csupán 280 forintig gyengül – olvasható a kiadványban.

A központi költségvetés 820,3 milliárd forintos hiánnyal zárja az idei évet 9.077,1 milliárd forint kiadás és 8.256,8 milliárd forint bevétel egyenlegeként. Eszerint a kiadások főösszege 0,2 százalékkal nő, a bevételeké viszont 0,8 százalékkal csökken 2009-hez képest.

Az előrejelzés szerint 2010 novemberére a költségvetési szférában 0,5 százalékos, a versenyszférában pedig 4,9 százalékos keresetnövekedés prognosztizálható az előző év azonos időszakához képest – ennek eredőjeként a nemzetgazdaság egészében a bruttó átlagkereset 3,6 százalékkal növekedhet.

Az Ecostat számításai szerint 2010 novemberében a kiskereskedelmi forgalom volumene 1 százalékkal marad el az egy évvel korábbi szinttől.

Az előrejelzés szerint 2010 novemberében az iparban a belföldi értékesítés 3,5 százalékkal, míg az exportértékesítés 8,9 százalékkal nőhet az előző év azonos időszakához képest, míg az ipari kibocsátás szezonálisan és munkanaphatástól tisztított volumene 5,4 százalékkal bővülhet.

KAPCSOLÓDÓ CIKKEK

Hírzóna

Abszolút Nő