6 C
Pécs
szombat, április 20, 2024
Kezdőlapne pipáld kiÖtmilliárdos tulajdonosi kölcsönt kap a Malév

Ötmilliárdos tulajdonosi kölcsönt kap a Malév

Újabb, ezúttal ötmilliárd forint tulajdonosi kölcsönt kap a Malév a kormány december 29-i határozata szerint.

A Magyar Közlöny legfrissebb számában megjelent határozat a végrehajtást azonnali határidővel szabja meg.

A kölcsön forrása a költségvetés miniszterelnöki fejezetének rendkívüli kormányzati intézkedések előirányzata.

A közölt táblázatból kiderül, hogy 8,4 milliárd forintot a harmadik negyedévben csoportosított át a kormány a rendkívüli kormányzati intézkedések költségvetési fejezetből a Magyar Nemzeti Vagyonkezelőhöz, a szöveg szerint az állami vagyon gyarapítására és a Malév működőképességének biztosítására.

Augusztusban a Magyar Nemzeti Vagyonkezelő 18,5 milliárd forinttal emelte meg a Malév jegyzett tőkéjét, amiből 8,5 milliárd forint készpénz volt, 9,98 milliárd forint pedig hitelek tőkévé alakítása.

Legutóbb novemberben kapott tulajdonosi kölcsönt a Malév 4,2 milliárd forint összegben, amelyről a légitársaság akkor azt közölte, hogy az a következő közgyűlési döntésig biztosítja a Malév finanszírozását. A legutóbbi közgyűlés december 21-én nem döntött a Malév tőkehelyzetéről, arról – várhatóan – a január 6-ra összehívott közgyűlésen határoznak.

Berényi János, a közel 100 százalékban állami tulajdonban lévő Malév igazgatóságának elnöke december 22-én azt közölte: „az elmúlt hónapokban a kimagasló kereskedelmi teljesítmények révén elért pozitív üzemi működés további zavartalan folytatását nem befolyásolja a légitársaság tőkehelyzetének rendezési folyamata”.

A Nemzeti Fejlesztési Minisztérium december elején kiadott közleménye szerint a kormány és a szaktárca egyértelműen elkötelezett a nemzeti légitársaság fenntartásában, s a továbbiakban is minden szükséges intézkedést megtesz a Malév folyamatos és biztonságos működtetése érdekében.

KAPCSOLÓDÓ CIKKEK

Hírzóna

Abszolút Nő