Pécsi eszmecsere a gyógyulásról

A hétvégén az eszéki és a pécsi Emlőbetegek Egyesülete szervezett találkozót Pécsett. A két városi egyesület tagjai a városnézésen és kiránduláson túl megosztották egymással a betegségükből való gyógyulás tapasztalatait. A városházán Erb József, önkormányzati képviselő fogadta a vendégeket, köztük dr. Szántó Tibor, volt horvát országgyűlési képviselőt.

A Pécsi Emlőbetegek Egyesülete, mint civil szervezet 1997-ben alakult a Baranya Megyei Kórház dolgozóinak támogatásával. Az egyesület létrehozásával az volt a célunk, hogy a rosszindulatú emlődaganat miatt operált és onkológiai kezelésen átesett betegeket az egészségügyi intézmények keretein túl összefogjuk. Számos példa bizonyította, hogy a betegek egymás között, szabadon, saját tapasztalataik ismertetésével és átadásával, jó példák bemutatásával sokszor többet érnek el a testi és elsősorban lelki egyensúly fenntartásában, mint egy hivatalos, nem mindig érthető orvosi utasítás.

A világ számos országában működnek ilyen szervezetek, fő céljuk a pozitív életszemlélet kialakítása és fenntartása, természetesen a betegség jellegének és lefolyásának ismeretében. A kapcsolatfelvétel a betegek és a kezeléseken már túl lévő, vagy gyógyult sorstársak között már a műtét előtt megkezdődhet, az előbb említett pozitív példák bemutatásával, felvilágosítással, lelki vezetéssel.

Egyesületünk havonta egy alkalommal tart foglalkozást, két órában. Tagjaink száma 40-50 között változik. A foglalkozások programjában a szabad, kötetlen beszélgetések mellett egészségügyi és kulturális témájú előadások, beszélgetések is szerepelnek, hallgattunk már Kossuth-díjas költőt, színészt, teológust.

Egyesületünk nemzetközi kapcsolattal is rendelkezik. 2007-ben pécsi önkormányzati közvetítéssel felvettük a kapcsolatot az Eszéken működő hasonló szervezettel. Az eszéki Horvátország egyik legjobban működő emlőbeteg klubja, számos kitüntetés birtokosa. Kiemelkedő az általuk minden év márciusában megszervezett „Nárcis-nap”, ahol felhívják a figyelmet az emlőrák veszélyeire, a szűrővizsgálatok fontosságára, a betegség melletti és utáni pozitív életszemlélet kialakítására és ennek jelentőségére. Tapasztalataik alapján, segítségükkel 2012-től mi is tervezünk hasonló rendezvényt. Idén már ötödik alkalommal találkozunk, kirándulást szervezünk, beszélgetünk.

Rendezvényeinken mindenkit szeretettel várunk. Hitvallásunk és ismertetőink a www.emloklubpecs.hu weboldalon olvashatók.

Ripp Klára
az egyesület titkára

dr. Szilágyi Károly
az egyesület elnöke

Hirdetés