Polgári Magyarországért Alapítvány: a Közéleti Akadémia a fő tevékenység

Idén várhatóan 611 millió forint lesz a költségvetési támogatása a Fidesz pártalapítványának, a Polgári Magyarországért Alapítványnak, amelynek 2011-ben is a Közéleti Akadémia képzései jelentik a fő tevékenységét – közölte a kuratórium elnöke, Balog Zoltán az MTI érdeklődésére.

Tájékoztatása szerint az általa vezetett kuratóriumnak két tagja van: Bíró Ildikó, aki korábban fideszes országgyűlési képviselő volt, és Kövér László, aki jelenleg az Országgyűlés elnöke. Mandátumuk 2012 első felében jár le. Az alapítvány költségvetési támogatása 2009-ben 465,5 millió forint volt. 2010 első félévében a költségvetési forrás a 2009. évi összeg fele, 232,8 millió, a második félévben pedig a választási eredménynek megfelelően 305,8 millió forint.

Így összesen 73,1 millió forinttal több pénzt kapott a szervezet a büdzséből, mint 2009-ben. Balog Zoltán az MTI-nek küldött tájékoztatásban emlékeztet arra, hogy a pártok költségvetési támogatását sújtó 15 százalékos elvonás a pártalapítványokat nem érintette. A 2010-es támogatás felhasználása még nem áll rendelkezésre. A Polgári Magyarországért Alapítvány 2011-ben várható költségvetési támogatása 611,6 millió forint.

Balog Zoltán hangsúlyozta: 2011-ben is a Közéleti Akadémiájuk képzései jelentik fő tevékenységüket, valamint közéleti-szakpolitikai műhelyek működtetése és támogatása. Az alapítvány honlapján olvasható tájékoztatás szerint a szervezet a 2006-os önkormányzati választások után indította el a Közéleti Akadémia önkormányzati képzését, amelynek célja a helyi politikusok, a nemzeti-polgári oldalhoz tartozó polgármesterek, alpolgármesterek, a megyei közgyűlések elnökei, alelnökei és a képviselő-testületek tagjai felkészítése az önkormányzat és az önkormányzati intézményrendszer hatékonyabb működtetésére.

2008 februárjától az “Önkormányzati Alapismeretek” című képzés után a Közéleti Akadémia elindította a kisebb csoportokból álló szakpolitikai képzéseit, amelyeken kizárólag azok vehetnek részt, akik az alapképzést sikeresen elvégezték. A jelentkezők 16-féle programból választhatnak, amelyeknek egy része az önkormányzatok hagyományos bizottsági struktúrájára épül, más része a helyi társadalommal történő kapcsolatépítést segítik elő vagy speciális tréningek.

Hirdetés