PSZÁF-jelentésről, plázastopról és ebadóról tárgyal ma a parlament

A Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyelete (PSZÁF) tavalyi évi jelentésének általános vitájával kezdi meg mai munkáját az Országgyűlés.

Ezután a Ház megtárgyalja a fideszes Font Sándor javaslatát, amely egyszerűsítené a helyi termelői piacok működésének szabályozását.

A képviselők folytatják annak az LMP-s javaslatnak az általános vitáját, amely a kereskedelmi központok – azaz a 400, százezresnél népesebb települések esetében 800 négyzetméternél nagyobb eladótérrel rendelkező bevásárlóközpontok és hipermarketek – építésére és működtetésére vonatkozó szabályok megalkotásáig plázastopot rendelne el.

A nap végén az állatvédelmi törvény módosításának vitája következik. Ez lehetőséget adna arra, hogy az önkormányzatok a négy hónaposnál idősebb kutyák után ebrendészeti hozzájárulást szedjenek be a tulajdonostól.

A hozzájárulás mértéke nem haladhatná a 3500 forintot, az ivartalanított és a menhelyről hazavitt ebek után azonban nem szedhetnének pénzt az önkormányzatok. Az előterjesztő Fazekas Sándor vidékfejlesztési miniszter szerint a javaslat felelős állattartásra ösztönöz, és az örökbefogadás gyakoribbá válását eredményezheti.

Hirdetés