7 C
Pécs
csütörtök, április 18, 2024
Kezdőlapne pipáld kiPublikus a Gyurcsány kihallgatásán készült vágatlan felvétel

Publikus a Gyurcsány kihallgatásán készült vágatlan felvétel

Gyurcsány Ferenc nyilvánosságra hozta a hétfői ügyészségi kihallgatásán készült vágatlan videofelvételt. Ebből kiderül az is, hogy a főügyész figyelmeztette a volt kormányfőt: a gyanúsított védekezésének korlátja a hamis vád elkerülésének követelménye.

A www.sukoroper.hu weboldalon közölt 38 perces felvételen négy kamera képe látható egyszerre. A volt miniszterelnök mellett jogi képviselője, Zamecsnik Péter foglal helyet.

A gyanúsítotti kihallgatás elején az ügyészek ismertetik a felvétel készítésének szabályait és felveszik a volt kormányfő személyi adatait. Ezután Keresztes Imre, a Központi Nyomozó Főügyészség főügyésze ismerteti a gyanúsítás tényállását.

Eszerint Gyurcsány Ferenc megalapozottan gyanúsítható hivatali visszaélés elkövetésével a sukorói kaszinóberuházással kapcsolatban. Az ügyészség álláspontja alapján a korábbi kormányfő azért döntött – törvényi felhatalmazás nélkül, hatáskörét túllépve – a telekcseréről, hogy egyoldalú, jogtalan előnyt biztosítson a befektetőknek.

A tényállás ismertetését követően a szocialista politikussal közlik a jogait, így azt, hogy a megalapozott gyanúval szemben panasszal élhet – ezt meg is tette -, majd tudomására hozzák, hogy nem köteles vallomást tenni és megtagadhatja a válaszadást, de amit mond, bizonyítékként felhasználható.

Gyurcsány Ferenc a nagyjából kétperces vallomásáról készült videofelvételt már kedden nyilvánosságra hozta. Ebben esküszegéssel vádolja meg az ügyészeket, akik szerinte nem az alkotmányhoz, hanem a miniszterelnökhöz és pártjához hűségesek. A konkrét ügyet illetően kinyilvánítja: az ügyészség gyanúja megalapozatlan, hamis, konstruált.

Keresztes Imre főügyészhez fordulva azt mondja: a gyanúsítás „abból a politikai igényből építkezik, amelyet a mai kormánypárt évek óta hangoztat, és amelynek teljesítését Önökre bízta, amely teljesítés elősegítése érdekében Önt kitüntette”. A kihallgatáson készült vágatlan felvételből viszont az is kiderül, hogy a főügyész – aki márciusban a Magyar Köztársasági Érdemrend nagykeresztjét vehette át – válaszul megjegyzi: „személyi körülményei” nem képezik az eljárás tárgyát, a gyanúsított védekezésének pedig korlátja a hamis vád elkerülésének követelménye. „Erre a jövőre vonatkozóan is felhívom a figyelmét” – mondja.

Gyurcsány erre úgy felel: a főügyész kezdeményezzen ellene eljárást hamis vád miatt, ha szükségesnek érzi, Keresztes Imre azonban azt mondja, hogy csak figyelmeztette.

Ezután, mivel a volt miniszterelnök közli, hogy kérdésekre nem válaszol, kihallgatása a jegyzőkönyv aláírásával véget ér.

KAPCSOLÓDÓ CIKKEK

Hírzóna

Abszolút Nő