Rálőttek egy olaszliszkai roma család házára

Három lövést adtak le vasárnap éjszaka a Borsod megyei Olaszliszka egyik romák lakta házára, de senki sem sérült meg; ismeretlenek arra a házra tüzeltek, amely a négy évvel ezelőtt történt gyilkosság helyszínének közelében felállított emlékművel szemben áll – tájékoztatta a település kisebbségi önkormányzatának vezetője az MTI-t. Fercsák László közlése szerint a házban lakó nő a lövéseket meghallva “legurította” alvó gyermekeit az ágyról, majd az ágy alá rejtette őket.

hirdetés

Mint elmondta, három nagy durranást hallottak, de az ablak nem tört be, személyi sérülés nem történt. A kisebbségi vezető azt mondta: a ház utca felőli oldalán három “golyó ütötte lyukat” fedeztek fel, és hétfő reggel értesítették a rendőrséget. Fercsák László megjegyezte, hogy a megtámadott ház lakóinak nincs közük a 2006. október 15-én történt olaszliszkai gyilkossági ügyhöz.

Négy évvel ezelőtt halálra verték a településen Szögi Lajos tiszavasvári tanárt annak a kislánynak a hozzátartozói, akit a férfi az autójával elsodort; a gyerek az árok szélén elesett, de nem sérült meg. A Debreceni Ítélőtábla tavaly novemberben meghozott, jogerős ítéletében az ügyben társtettesként, különös kegyetlenséggel elkövetett emberölés miatt nyolc vádlottat elmarasztalt, közülük hármat életfogytiglani fegyházbüntetésre ítélt.