Régi-új elnök az MSZP-ben

Érvényesült a papírforma- újraválasztották Mesterházy Attilát a tisztújító kongresszuson. Mesterházy szerint tanultak a hibáikból, a Fidesz szerint bevallották, hogy átverték az embereket. Mesterházy Attila szerint a szocialisták tanultak a kormányzásuk alatt elkövetett hibáikból. Az MSZP elnöke szombaton, miután újraválasztották, azt mondta: pártja nélkül nem lehet leváltani az Orbán-kormányt, és úgy foglalt állást, az lesz a miniszterelnök-jelöltjük, akivel a legnagyobb az esély a győzelemre.

hirdetés

Újabb két évre Mesterházy Attilát választotta a szocialista párt elnökévé az MSZP tisztújító kongresszusa. A tisztséget 2010 óta betöltő politikus újraválasztását a 373 érvényesen szavazó küldött csaknem 70 százaléka támogatta: 258 szavazatot kapott, kihívója, Szanyi Tibor 115-öt.

Az újraválasztott pártelnök beszédében arra kérte a küldötteket, olyan vezetőséget válasszanak, amelynek tagjai képviselni tudják az új MSZP-t. Önmagát csapatjátékosként határozta meg, de hangoztatta, hogy mindenkinek mellébeszélés és kibeszélés nélkül kell dolgoznia, egy irányba húzva. A széthúzás helyett az összetartozás, a különalkuk helyett az együttműködés, az önérdek helyett a közérdek képviselete a norma az új MSZP-ben – jelentette ki.

A Fidesz szóvivője szerint Mesterházy Attila, az MSZP régi-új elnöke, Gyurcsány Ferenc egykori államtitkára bevallotta, hogy 2006-ban átverték az embereket, mert nem a választási program lett a kormány programja.

Selmeczi Gabriella az MSZP szombati kongresszusán elhangzottakra reagálva az MTI-nek küldött közleményében azt írta, Mesterházy Attila “a maga módján beismerte a 2006-os rendőrterrort, és ejtett néhány szót az MSZP kormányzásra való tökéletes alkalmatlanságáról is”.

A Fidesz szóvivője szerint a szocialisták elnöke bevallotta, hogy a tisztességtelen, nyerészkedő politikusokat nem vetette ki magából az MSZP. Ezután változást ígért és válaszokat az ország problémáira, “ezt már nyilván viccnek szánta” – írta közleményében Selmeczi Gabriella.

Mesterházy Attila az MSZP kongresszusán, miután újraválasztották, azt mondta: a szocialisták önmaguknak és a választóknak is tartoznak azzal, hogy eredményeik mellett a kormányzásuk alatt elkövetett hibákról is számot adnak.

A pártelnök hibának minősítette, hogy 2006-ban nagy eltérés volt az MSZP választási és a kormányprogramja között. Ennek tanulsága szerinte, hogy mindig, zárt körben is őszintén kell beszélni az ország helyzetéről.
Szólt arról, hogy 2006 őszén a szélsőjobboldal akciói váratlanul érték a rendőrséget, amely erre hibákat elkövetve válaszolt. Hiba volt az is – folytatta -, hogy olykor kapkodás jellemezte a kormányzást, a reformokat nem készítették elő.
Súlyos hibának nevezte, hogy az MSZP immunrendszere nem volt elég erős ahhoz, hogy a tisztességtelen, nyerészkedő politikusokat időben kivesse a pártból.