6 C
Pécs
péntek, április 19, 2024
Kezdőlapne pipáld kiRoma negyed épül Nagybányán

Roma negyed épül Nagybányán

A roma közösségnek szán a nagybányai önkormányzat egy új városnegyedet, a befektetés értéke közel 60 millió euró – jelezte hétfői számában a kolozsvári Krónika.

Az erdélyi napilap megszólaltatta Bogdan Gavrát, a polgármesteri hivatal szociális osztályának vezetőjét, aki elmondta: A polgármesteri hivatal szakemberei már három városrészt javasoltak, amely alkalmas lakások megépítésére. Az Európai Unió és a Soros Alapítvány képviselői azt kértek, hogy vidéken is térképezzenek fel egy megfelelő zónát, így az igénylőknek több választási lehetőségük lesz majd.

Eddig összesen 3000, szociális lakások iránti kérvényt regisztráltak, az önkormányzat pedig a három említett helyszínen mintegy 1000 otthont tud majd biztosítani – mondta az illetékes. A projekt a lakóhelyeken iskolák, óvodák, sportpályák, illetve kereskedelmi egységek megépítését is magában foglalja.

Bogdan Gavra hozzáfűzte: remélhetőleg a beruházást európai alapokból, illetve kormányzati támogatásokból is finanszírozni tudják, a munkálatok pedig a tervek szerint tavasszal kezdődnek. Nagybányán hivatalosan mintegy 2000 roma lakos él, a hatóságok szerint azonban számuk elérheti a 10 ezret is.

Júliusban a helyi önkormányzat közel két méter magas kerítést épített két, többségében roma családok lakta tömbház és a szomszédos forgalmas utca között. Catalin Chereches polgármester akkor azt mondta: a falra azért van szükség, mert a tömbházakban élők rendszerint zaklatják a környékbelieket, a legalapvetőbb higiéniai szabályokat sem hajlandóak betartani, s a környéken magas a bűnözési arány.

Az Országos Diszkriminációellenes Tanács (CNCD) hivatalból eljárást indított az elöljáró ellen, Asztalos Csaba, a tanács elnöke ugyanakkor elfogadhatatlannak nevezte a kezdeményezést. Több roma civil szervezet gettósításnak nevezte a kezdeményezést, a Romániai Romák Civil Egyesülete (ACRR) pedig Chereches felelősségre vonását kérte Emil Boc kormányfőtől. Az érintett lakosok ezzel szemben szinte kivétel nélkül örültek a kerítésnek – állapítja meg a Krónika.

KAPCSOLÓDÓ CIKKEK

Hírzóna

Abszolút Nő