8 C
Pécs
szombat, április 20, 2024
Kezdőlapne pipáld kiSchmitt Pál helyénvalónak tartja az egyetemi vizsgálatot

Schmitt Pál helyénvalónak tartja az egyetemi vizsgálatot

Schmitt Pál köztársasági elnök helyénvalónak tartja, hogy a Semmelweis Egyetem rektora vizsgálatot kezdeményezett a személyét érintő plágiumvád ügyében.

Az államfő csütörtökön, országjárása egri állomásának elején újságírói kérdésre válaszolva elmondta, készen áll a vizsgálatra, hiszen politikusként és államfőként meg kell szoknia, hogy tettei átláthatóak, elszámoltathatóak legyenek. Schmitt Pál megismételte korábbi nyilatkozatát, miszerint legjobb tudása szerint készítette kisdoktori disszertációját.

A hvg.hu a múlt hét közepén azt írta, hogy Schmitt Pál köztársasági elnök 1992-es doktori disszertációjának nagy része megegyezik egy bolgár sportkutató tanulmányával: a 215 oldal legnagyobb része, mintegy 180 oldal Nikolaj Georgiev francia nyelvű munkájának többnyire szó szerinti fordítása és átvétele, ami felveti a plágium gyanúját.

A Semmelweis Egyetem kedden jelentette be, az intézmény rektora előző nap tényfeltáró bizottság létrehozását kezdeményezte a Testnevelési és Sporttudományi kar dékánjánál, kérve, hogy a testület tanulmányozza Schmitt Pál kisdoktori disszertációja létrejöttének körülményeit. Schmitt Pál köztársasági elnök szerdán reggel szólalt meg először személyesen az ügyben és visszautasította a plágiumvádat.

Azt mondta, legjobb tudása szerint készítette kisdoktori disszertációját, nem tulajdonította el senki szellemi tulajdonát, ellenben 21 különböző forrásból dolgozott, és ha tehetné, ismét ugyanígy járna el. Arra is kitért, hogy az akkori szabályozás alapján „bőven megengedhető volt”, hogy csak a felhasznált irodalmat – köztük első helyen Georgiev munkáját – tüntesse fel disszertációban, és ne készítsen láb-, illetve végjegyzeteket.

KAPCSOLÓDÓ CIKKEK

Hírzóna

Abszolút Nő