Sellye után, most Körmenden rengett a föld

Kisebb földrengés volt a Vas megyei Körmend közelében a péntekre virradó éjszaka – közölte a Magyar Tudományos Akadémia (MTA) Szeizmológiai Obszervatóriuma az MTI-vel. Győri Erzsébet szeizmológus közleménye szerint 0 óra 30 perckor a Richter-skála szerint 3,0 magnitúdójú rengés volt Körmend közelében.

A földrengés által keltett talajmozgást a lakosság is érzékelte, károkról az Obszervatóriumba eddig nem érkezett bejelentés – tudatta a szeizmológus. Az elmúlt héten több kisebb földrengés is volt Magyarországon. Miskolcon nyolc kisebb rezgést mértek, a Baranya megyei Sellyén pedig egy napon belül háromszor rengett a föld.

Bus Zoltán szeizmológus az MTI-nek még múlt csütörtökön a földrengésekkel kapcsolatban elmondta: az elmúlt napok miskolci és sellyei eseményei nem számítanak kirívó esetnek. Minden évben van néhány ilyen, a Richter-skála szerint 2-es, 3-as erősségű földrengés, amelyet a lakosság is érzékelhet. Leszögezte: a rengésekből nem lehet olyan következtetéseket levonni, hogy megnőtt volna Magyarország veszélyeztetettsége.

Magyarország nem tartozik a kiemelkedően földrengésveszélyes területek közé, mintegy évi száz rezgést mérnek a műszerek, ezek körülbelül tizedét lehet érezni. Leggyakrabban Kecskemét környékén, a Móri-árokban, a Jászságban és a Balaton északi felében mozdul meg a föld.

Ismereteink szerint Magyarországon 1763-ban, Komáromban mérték a legnagyobb földrengést, annak magnitúdója körülbelül 6,3 volt. Akkor a város egyharmada elpusztult, több mint hatvanan meghaltak. Magyarországon a legutóbbi nagyobb, károkat is okozó földrengés 25 éve, 1985. augusztus 15-én Berhidán, a Balaton északi csücskében volt.

Hirdetés