Sikkasztót is fogtak a pesti bringás felvonuláson

Összesen 839 ezer forintnyi helyszíni bírságot szabtak ki az intézkedő rendőrök a szerdai biciklis felvonuláson 110 embernek – közölte a Budapesti Rendőr-főkapitányság (BRFK) honlapján.

A rendőrök emellett körözött bűnözőt is elfogtak, amikor szabálysértés miatt intézkedtek egy férfival szemben, akiről kiderült, sikkasztás miatt elfogató parancsot adott ki ellene a VI. kerületi rendőrkapitányság. Ezen felül két emberrel szemben szabálysértési feljelentésre került sor, egy embert pedig igazolásra előállítottak a rendőrök. A számos elkövetett szabálysértés közül a tilos jelzésen való áthajtást, valamint a villamossínen való haladást emelte ki a BRFK.

A Magyar Kerékpárosklub és a Hajtás Pajtás Egyesület által szerdára, az Erzsébet térre bejelentett rendezvényt a BRFK tudomásul vette és a megfelelő létszámban biztosította – tették hozzá a közleményben.

Hirdetés