Száz éves a pécsi születésű belgrádi zeneművész

A belgrádi zeneakadémián ünnepelték tanítványai Andreja Preger pécsi születésű zongoraművészt 100. születésnapja alkalmából vasárnap.

Andreja Preger nagy példaképe, Johann Sebastian Bach egyik művéből, az Olasz koncertből adott elő részletet az ünnepségen. A Blic című belgrádi napilap tudósítása szerint egyik tanítványa megjegyezte: a professzor az egyetlen pianista, aki végigzongorázta a századot, annyi életerő és energia van benne, hogy egy pillanatig sem érződik rajta a 100 év.

A születésnapi köszöntő után az akadémiai hallgatók adtak koncertet Preger tiszteletére. A pátriárka korú művész azt kívánta tanítványainak, hogy továbbra is úgy dolgozzanak, ahogy ő tanította őket. Kollégái végül Preger életéből összeállított rövid videókollázst vetítettek le.

Rajko Maksimovic neves belgrádi zeneszerző az MTI-nek elmondta, hogy amikor születésnapján, március 20-án fölkereste Andreja Pregert belgrádi otthonában, látogatása alatt folyamatosan csengett a telefon: Párizsból, Bécsből és a világ számos más részéből hívták, köszöntötték. A zongoraművész elárulta Maksimovicnak, hogy még mindig naponta odaül a zongorához és gyakorol.

Andreja Preger az Osztrák-Magyar Monarchia idején, 1912. március 20-án látta meg a napvilágot Pécsett, zsidó családban.

Apja magyar volt, édesanyja szlovák. Már ötéves korában zongorázott, kilencéves volt, amikor a család Zágrábba költözött, ott folytatta tanulmányait. 1936-ban a zenei stúdiumok mellett Lipcsében elvégezte a jogi egyetemet is. A diploma megszerzése után ügyvédként dolgozott Zágrábban, de a II. világháború kitörése, a fasiszta Független Horvát Állam megalakulása után, 1941-ben Splitbe, a dél-dalmáciai kikötővárosba ment, majd onnan Olaszországba, ahol magániskolát alapított és pedagógusként dolgozott. Itália 1943-as eleste után csatlakozott a jugoszláv partizánokhoz és barátaival színházat alapított.

A világháború után kezdett foglalkozni a zenével. Mint szólista és kamarazenész játszott az összes jugoszláv zenekarral és föllépet 17 európai országban, öt nagy turnéja volt az Egyesült Államokban és Kanadában, négy pedig a volt Szovjetunióban. Részt vett számos nagy nemzetközi fesztiválon és több mint 30 évig tanított a belgrádi zeneakadémián.

Andreja Preger alapította a szerb zeneművészek szövetségét. 95. születésnapjára monográfia jelent meg róla Stolece uz muziku (Évszázad a muzsika mellett) címmel.

Hirdetés