Száznál több település tűnhet el a szomszéd megyében

Somogy 106 településének negyven év múlva nyomát sem találni majd – írta pénteki számában a Somogyi Hírlap Fábián Éva megyei főépítésznek a közgyűlés számára készített beszámolója alapján.

A szakember véleménye szerint az aprófalvak lakossága kihal, az épített örökség nagy része elpusztul. Ez vár az összes aprófalvas térségre, köztük Somogyra is (a megye településeinek száma jelenleg 245) a következő 20-40 évben – figyelmeztet a főépítész, hozzátéve: a településhálózat változásával, a folyamat megállításával állami szinten kellene foglalkozni.

A szakember javaslatai között szerepel, hogy a lakatlan, értékesítendő falusi lakóházak állami bérlakásprogram részei lehetnének, a használaton kívüli üres középületek hasznosítására pedig dolgozzanak ki országos programot.

Szabó Gellért szentkirályi polgármester, a Magyar Faluszövetség elnöke a lapnak azt mondta: nem minden alap nélküli a kistelepülések elnéptelenedését jövendölő vízió.

Hirdetés