Szigorítaná az abortusz szabályozását a Jobbik

A magzati élet védelméről szóló törvény módosítását kezdeményezi a Jobbik, az indítvány szerint csak orvosi indokok alapján lehetne abortuszt elvégezni, vagy akkor, ha a terhesség bűncselekmény következménye – közölte Hegedűs Lórántné jobbikos országgyűlési képviselő szombaton budapesti sajtótájékoztatón.

Azt szeretnék elérni, hogy “a törvényhozói szándék iránymutatói jelleggel foglaljon állást az élet mint legfőbb érték védelme mellett, annak méltóságát a fogantatástól a sírig oltalmazva” – fogalmazott Hegedűs Lórántné.

Rámutatott, az életvédelem joggyakorlatba ültetetése lehet Magyarország megújulásának, társadalmi újjászületésének a sarokköve. Az 55 éve hatályos életellenes szabályozás következtében a magyar társadalom súlyos, válságos helyzetbe került – tette hozzá Hegedűs Lórántné. Az ellenzéki politikus úgy fogalmazott: “a legvédtelenebbekkel szemben maradtunk érzéketlenek. Nem adtunk meg minden segítséget a várandós édesanyáknak. Ez az elmúlt fél évszázadban (…) hatmillió magzati áldozathoz vezetett.”

Z. Kárpát Dániel arról beszélt: az előrejelzések szerint 2050-re mintegy kilencmillió ember marad Magyarországon. Megfogalmazása szerint a benyújtott törvényjavaslatuk nem “drákói szigorúságú”, sokkal keményebb szabályozásokkal lehet találkozni Nyugat-Európában. “Azt a káros tendenciát szeretnénk megszüntetni, mely szerint az életnek nincsen szentsége ma Magyarországon” – fogalmazott Z. Kárpát Dániel.

A törvényjavaslatot Hegedűs Lórántné, Mirkóczki Ádám és Z. Kárpát Dániel pénteken nyújtotta be. Dúró Dóra, a Jobbik szóvivője, pénteken közölte: pártja sajnálja, hogy a magzati élet védelmének alkotmányos szabályozása lekerült az alkotmányozás napirendjéről.

Hirdetés