Szili szükségesnek tartja az alkotmány megújítását

Szili Katalin független országgyűlési képviselő szerint egy új alkotmány nyilvánvaló szükségességét mutatják például az Alkotmánybíróság által az elmúlt húsz évben megfogalmazott hiányosságok, illetve az alaptörvény rendszerváltás óta történt összesen harmincnégy változtatása is.

A Szociális Unió és a Szövetség a Jövőért Mozgalom elnöke a parlament épületében tartott sajtótájékoztatón hangsúlyozta: annak ellenére is részt vesz az alkotmányozásban, hogy az várhatóan egy “kapkodó és elhamarkodott folyamat” lesz.

“Az alkotmányozásban mindaddig részt kell venni, amíg egy politikusnak, vagy egy politikai erőnek lehetősége van arra, hogy (..) formálni tudja a meglévő elképzeléseket” – fűzte hozzá.

Szili Katalin egyebek mellett felidézte: 2003-ban házelnökként maga is kezdeményezte, hogy Magyarország az európai közösséghez való csatlakozása előtt harmonizálja alapszabályát az Európai Unióhoz, ám ezt akkor – mint mondta – politikai partnerek hiányában nem tudta elfogadtatni.

hirdetés
Uránia Mozi

Hirdetés