13 C
Pécs
szombat, április 20, 2024
Kezdőlapne pipáld kiSzíria: újabb tüntetések, halálos áldozatok

Szíria: újabb tüntetések, halálos áldozatok

A szíriai karhatalmi erők vasárnap 4 embert lőttek le és mintegy ötvenet megsebesítettek az ország középső részén lévő Homsz egyik elővárosában, ahol több ezren vettek részt egy előző nap megölt demonstráló temetésén – közölte egy szemtanú az AFP francia hírügynökséggel.

Hozzátette: nem kizárt, hogy emelkedik a halálos áldozatok száma. Az al-Dzsazíra arab hírtelevízió beszámolója szerint a tömeg agresszíven viselkedett, és Bassár al-Aszad elnököt becsmérlő jelszavakat harsogott. Eközben mintegy 10 ezer ember vonult fel Latakia kikötővárosban politikai foglyok szabadon bocsátását követelve – közölte egy neve elhallgatását kérő emberjogvédő aktivista az AFP-vel.

A demonstrálók választ kértek arra is, hogy mi lett a sorsa több, a nyolcvanas évek óta eltűnt személynek. A megmozdulást egy pénteken megölt tüntető temetése után tartották meg.

A Facebook közösségi oldalon egyúttal újabb tüntetésekre buzdítottak egy nappal azt követően, hogy Aszad államfő bejelentette: egy héten belül eltörlik a Szíriában 1963-ban bevezetett szükségállapotot.

KAPCSOLÓDÓ CIKKEK

Hírzóna

Abszolút Nő