Szlovákia: a Smer egymaga is kormányt tudna alakítani

Robert Fico, az ellenzéki Irány-Szociáldemokrácia (Smer) elnöke akár egyszínű, egypárti kormányt is alakíthat Szlovákiában az előre hozott választások után – derült ki egy felmérésből, amelynek eredményét a Plus jeden den című pozsonyi napilap tette közzé hétfőn.

A Polis Slovakia közvélemény-kutató intézetnek a lap megrendelésére készült hét végi országos telefonos felmérése alapján a Smer megkapná a szavazatok 45,5 százalékát, ami 83 mandátumot eredményezne. A 150 tagú pozsonyi parlamentben ez szolid többséget jelent.

A második helyen a jelenlegi kormánykoalíció részét képező Szlovák Demokratikus és Keresztény Unió (SDKU) végezne 14,3 százalékkal, ami 26 képviselői mandátumot jelent. A harmadik helyen a Kereszténydemokrata Mozgalom (KDH) van 8,8 százalékkal és 16 képviselővel.

Bekerülne a parlamentbe a két további mai kormánypárt is. A liberális Szabadság és Szolidaritás (SaS) támogatottsága 8,3 százalékos, ami Richard Sulík pártjának 15 parlamenti mandátumot hozna. A Bugár Béla vezette Híd magyar-szlovák párt a megkérdezettek 5,3 százalékának a bizalmát élvezi, ami 10 képviselői bársonyszékre lenne elegendő.

A jelenleg parlamenten kívüli Magyar Koalíció Pártja (MKP) az előre hozott választáson a mostani felmérés szerint 4 százalékot szerezne, ami nem lenne elegendő az ötszázalékos parlamenti küszöb átlépéséhez.

A választási részvétel 62 százalék lenne. A felmérés szerint nagy a bizonytalanság a választók körében, mert csak 40 százalék állította, hogy már tudja, kire fog szavazni.

Szlovákiában jövő év március 10-én tartanak előre hozott választást. Erre azért van szükség, mert az Iveta Radicová vezette kabinet kedden elbukott a parlamentben az euróövezeti mentőalapról szóló, bizalmi szavazással összekötött szavazáson.

Ivan Gasparovic államfő hétfőn délután fogadja a hat parlamenti párt elnökét, hogy megtárgyalja velük a helyzet megoldásának további lépéseit. Iveta Radicová miniszterelnök azonban, aki a Mikulás Dzurinda vezette SDKU alelnöke, nem kapott meghívást a találkozóra.

hirdetés
Uránia Mozi
Hirdetés