5 C
Pécs
péntek, április 19, 2024
Kezdőlapne pipáld kiSzórakozásból gyilkoltak afgán civileket

Szórakozásból gyilkoltak afgán civileket

Találomra és szórakozásból gyilkoltak afgán civileket amerikai katonák – jelentette a The Washington Post. Öt katonát azzal vádol az amerikai hadsereg, hogy január 15. és május között több alkalommal, ok nélkül tüzet nyitottak afgán civilekre, s három emberrel végeztek.

A vádirat szerint a katonák holttesteket daraboltak fel és fényképeztek, valamint maguknál tartottak egy koponyát és emberi csontokat. Hét másik katona ellen azért indult eljárás, mert meg akarták akadályozni a nyomozást és fizikailag bántalmazták társukat, aki feljelentést tett.

A feltételezett bűncselekményeket a 2. gyalogsági hadosztály 5. Stryker (gépesített könnyűlövész) dandárjának egyik szakasza követte el.

Miután a fiától értesült a gyilkosságokról, a szakasz egyik katonájának apja megpróbálta értesíteni az alakulat parancsnokságát, de a bejelentése valahol „elakadt”. A csoport végül egy véletlennek köszönhetően bukott le.

A katonai rendészet nem a gyilkosságok, hanem hasisfogyasztás gyanúja miatt nyomozott a szakasznál. Az egyik katona vallott, amiért társai kegyetlenül megverték. A sértett azonban másodszor is a rendészek elé állt és most már a gyilkosságokról is beszámolt.

KAPCSOLÓDÓ CIKKEK

Hírzóna

Abszolút Nő