Tagadja bűnösségét Mladic

Hétfőn sem nyilatkozott bűnösségéről a volt Jugoszlávia területén elkövetett háborús bűnöket vizsgáló Nemzetközi Törvényszéken Ratko Mladic, a boszniai szerbek népirtással és más bűnökkel vádolt volt katonai főparancsnoka.

Bírái ezt a szabályok szerint úgy értelmezték, hogy nem tartja magát felelősnek a vádpontokban, köztük a Srebrenicában és más településeken elkövetett népirtásokban és Szarajevó ostromában, továbbá polgári személyek üldözése, gyilkosság, kitelepítés, embertelen cselekedetek, túszejtés, fosztogatás vádjában.
A hétfői hágai eljárás egy időre félbeszakadt, miután az engedély nélkül sorozatosan közbekiabáló Mladicot a bíróság kivezettette a teremből.

A bírák és a vádlott ugyanis nem jutottak egyetértésre Mladic védelmének képviseletéről. A 69 éves volt főparancsnok ragaszkodott ahhoz, hogy belgrádi ügyvédje jelen legyen a tárgyaláson, míg a bírák egy másik – kijelölt – védő részvételét engedélyezték.

Mladic azzal vádolta a hangos tiltakozásai nyomán őt sorozatosan rendreutasító bírókat, hogy “lélegzethez sem hagyják jutni”. Az eljárást vezető Alphons Orie bíró ezt követően adott utasítást a vádlott kivezetésére.
Már az is kisebbfajta meglepetésnek számított egyébként, hogy Mladic egyáltalán megjelent bírái előtt a hágai tárgyaláson. A meghallgatás előtt ugyanis védőitől olyan jelzések érkeztek, hogy bojkottálni fogja a tárgyalást.

Orie bíró az interneten is közvetített vitában elmondta, hogy a törvényszék szakértői szerint jelenleg Mladic egészségi állapota lehetővé teszi, hogy részt vegyen a tárgyaláson. Néhány nappal ezelőtt Mladic visszavonta hozzájárulását ahhoz, hogy a törvényszék betekinthessen korábbi egészségügyi aktáiba – tette hozzá.
A vádlott előzőleg maga nyilatkozott úgy, hogy súlyos beteg, így elfogása után – kivizsgálás céljából – átmenetileg a scheveningeni börtön kórházában helyezték el.

Mladic, akit 16 év utáni bujkálás után május végén tartóztattak le a Vajdaságban, már egy hónappal ezelőtti első meghallgatásán is megtagadta, hogy bűnösségéről nyilatkozzon.

A volt boszniai szerb főparancsnok az egykori Jugoszlávia szétszakadását követő, legalább 130 ezer halálos áldozattal járó boszniai háború egyik főbűnöse az immár szintén a törvényszék őrizetében lévő politikai vezető, Radovan Karadzic mellett.

Mladic korábban azt hangoztatta, hogy tevékenységével csak saját népét és hazáját igyekezett védeni.

hirdetés
Uránia Mozi

Hirdetés