Tarlós István a HÖOK segítségét kéri

Az egyetemisták és a főiskolások támogatását kérte a közterületek épségének megóvásához Tarlós István, a Fidesz főpolgármester-jelöltje hétfőn, a Hallgatói Önkormányzatok Országos Konferenciája (HÖOK) vezetőivel folytatott megbeszélésén.

A kormánypárti jelölt az általa kezdeményezett egyeztetést követően újságíróknak nyilatkozva elmondta: megválasztása esetén szeretné, ha a városvezetés “élő kapcsolatot” ápolna a fővárosi tanulókkal, amit egy a HÖOK vezetőivel kötendő keretmegállapodás szabályozhatna a későbbiekben.

Tarlós István kifejtette: arra kéri a hallgatók képviselőit, segítsenek megértetni az ifjúsággal, hogy a közterületek rendben tartása, így például a falfirkálás nagy összegű, azonnali pénzbírsággal való büntetése nem a szabadságjogok csorbítását, hanem a többség tisztaság iránti igényének kielégítését szolgálja.

Tarlós István arra is kérte a HÖOK jelen lévő vezetőit, hogy állítsanak össze egy preferencia sorrendet, mely budapesti közterületeken tartják a legfontosabbnak az ingyenes, vezeték nélküli internetkapcsolat kiépítését.

Megjegyezte továbbá, hogy tervei között szerepel egy új fővárosi újság létrehozása is, amely időben tájékoztathatná a budapestieket az aktuális eseményekről, így például a forgalomelterelésekről és építkezésekről.

Körösparti Péter, a HÖOK elnöke szintén újságíróknak nyilatkozva örömét fejezte ki, hogy Tarlós István, a főpolgármesteri címért induló politikusok közül egyedüliként kereste meg szervezetüket.

Hangsúlyozta: a fővárossal várhatóan tavasszal létrejövő szerződés értelmében a hallgatói önkormányzatok összesíthetnék az egyetemi és főiskolai tanulók által megfogalmazott igényeket, amelyeket így a szervezet tolmácsolhatna a budapesti önkormányzat felé.

A HÖOK vezetőjének beszámolója szerint a megbeszélésen konkrét kérésként fogalmazódott meg a Lágymányosi kampusz közelében található, Tüske-csarnokként ismert sport- és kulturális központ építésének több mint egy évtizede húzódó befejezése.

Hirdetés