Tarlós: leáll a BKV, ha nem változtatnak a normatív támogatásokon

Tarlós István szerint előreláthatólag február elején leállhat a fővárosi tömegközlekedés, ha a BKV finanszírozásával kapcsolatos mostani parlamenti döntés változatlan marad.

A főpolgármester keddi, rendkívüli sajtótájékoztatóján közölte: a fővárosnak a BKV finanszírozására kedd hajnalban megszavazott 32 milliárd forint egy 35 milliárdos generális normatív támogatás része volt mostanáig, ezt az összeget ráadásul március végéig befagyasztották.

Mint hozzátette, nem az történt, hogy a főváros kapott 32 milliárd forintot, hanem az eddig automatikusan járó összegből 3 milliárdot elvontak, s ezt az országban bárhol felhasználhatják, kivéve Budapesten.

Tarlós István kijelentette: amennyiben ez a döntés változatlan formában így marad, akkor körülbelül február 2-án a fővárosi tömegközlekedés várhatóan leáll, ami “a káoszon és a politikai skandalumon túl a nemzetgazdaságnak körülbelül napi 14 milliárd forint kiesést jelent”.

Mint kiemelte, Orbán Viktor miniszterelnök mindig segített megoldani ezt a “majdnem megoldhatatlan” problémát, de a most történtekről vélhetően pontatlanul tájékoztatták. Kitért arra is, hogy kedd reggel találkozott volna Matolcsy György nemzetgazdasági miniszterrel a főváros forrásteremtési lehetőségeinek ügyében, ám a tárcavezető fáradtságra hivatkozva lemondta a megbeszélést.

A főpolgármester az érthetetlen döntések között említette, hogy befagyasztották a mindenki által aláírt támogatási szerződéssel rendelkező Római-parti árvízvédelmi mű és a Széll Kálmán tér forrásainak egy részét is. Mint mondta, ez egy teljesített kötelezettségvállalás, a vonatkozó pénzek már a fővárosnál vannak.

A keddi parlamenti döntésben az is szerepelt, hogy a főváros akkor kapja meg a BKV számára a 32 milliárd forintot, ha a kormánynak a társaság működtetéséről szóló átfogó koncepciót nyújt be, amelyet a kormány egyetértése esetén a Fővárosi Közgyűlés jóváhagyhat.

Tarlós István ennek kapcsán kijelentette: szerdán lesz egy éve annak, hogy a koncepció Matolcsy Györgynél van. Közlése szerint 2010. december 21-én egy 236 oldalas komplett intézményátalakítási koncepciót küldtek a miniszternek, abból 32 oldal csak a BKV működtetésére és finanszírozásának a jövőjére vonatkozott, 2011. januárban pedig újra megküldte a főváros a tárcavezetőnek a BKV működtetésének koncepcióját.

A főpolgármester megjegyezte azt is: a kormány augusztusban elrendelte, majd később visszavonta, hogy átvállalja a BKV 78 milliárdos adósságállományát, ám érvényben maradt az, hogy 2011. szeptember 30-ig a nemzeti fejlesztési miniszternek előterjesztést kell készítenie a kormány számára.

Ennek tartalmaznia kellett “a társaság ésszerű alapokon nyugvó költséghatékony átalakítását, a nemzeti közlekedési irányító szervezet keretében elérhető legnagyobb megtakarítást, a jelenleg fennálló díj- és kedvezményrendszer átalakítását, valamint az adósságállomány újratermelődésének elkerülését biztosító működési modellre vonatkozó javaslatot” – idézte a határozatot Tarlós István.

A városvezető arról is beszámolt, hogy a főváros 26 pontban gyűjtötte össze, milyen javaslatokat, intézkedéseket tett a maga részéről a BKV helyzetének megoldására. Ezek közé sorolta a közlekedés áfakulcsának csökkentését, a parkolás egységesítését, a személyforgalmi behajtási díjat, a jövedéki adó elengedését, az agglomerációs közlekedés finanszírozását, a közlekedési adót, a forrásmegosztás arányainak módosítását és a helyi iparűzési adó emelését.
Tarlós István reagált arra is, miszerint 500 milliárdos büdzséből “illő lenne” megoldani a BKV finanszírozását.

A főpolgármester közölte: a valóságban másképp néz ki a helyzet, a főösszeg 180 milliárd forint, ebben benne van a zárolt 32 milliárd is. Amennyiben ezt tényleg befagyasztják, úgy a működési költségek 150 milliárdra csökkennek – folytatta a főpolgármester, hozzátéve, hogy ha a BKV-nál hiányzó körülbelül 70 milliárdot odaadnák, akkor a kétmilliós főváros összes többi kötelező feladatára 80 milliárd maradna.

“Ennek az elképesztő adósságállománynak és a teljesen lestrapálódott járműállománynak az előállításához a jelenlegi városvezetésnek az égvilágon semmi köze” – fogalmazott Tarlós István, megjegyezve, hogy nyugodtan és bizalommal várja a kormány döntését, és kéri a miniszterelnök megértő támogatását.

hirdetés
Uránia Mozi

Hirdetés