5 C
Pécs
csütörtök, április 18, 2024
Kezdőlapne pipáld kiTEK: a magyar túszok életben vannak

TEK: a magyar túszok életben vannak

A Szíriában szombatra virradó éjszaka elrabolt két magyar állampolgár rablótámadás áldozata lett; a Terrorelhárítási Központ (TEK) úgy tudja, hogy a túszok életben vannak – közölte a miniszterelnök szóvivője vasárnap az MTI-vel.

Szijjártó Péter közleménye szerint jelen pillanatban – a kutatás érdekeit nem veszélyeztetve – annyi mondható el, hogy szombatra virradó éjszaka rablótámadás történt egy cég telephelyén Szíria észak-keleti részén.

A fegyveresek különféle eszközök eltulajdonítása után bukkantak a magyarokra, akiket magukkal hurcoltak.

Közölte, a TEK-nek „konkrét értesülése is van arról, hogy a túszok életben vannak”, és a rendelkezésekre álló információk alapján azt lehet feltételezni, hogy a magyarok életét ebben a pillanatban nem fenyegeti közvetlen veszély.

Jelezte ugyanakkor, hogy a térségben rendkívül zavaros a politikai és a biztonsági helyzet, az információszerzés nehéz, és nem mindig megbízható. Minderre tekintettel – írta – a sajtó és a közvélemény türelmét kérik.

Szijjártó Péter hangsúlyozta, a magyar kormány teljesíti alaptörvényi kötelezettségét, megvédi polgárait, így a külföldön bajba került magyarokat sem hagyja soha magára.

Közölte, Orbán Viktor miniszterelnök utasításának megfelelően a Külügyminisztérium, a damaszkuszi magyar nagykövetség és a TEK saját forrásait, kapcsolatait felhasználva, de szorosan együttműködve, éjjel-nappal dolgozik azon, hogy a Szíriában elrabolt két magyar állampolgár ügye mielőbb megnyugtatóan rendeződjön.

Az MTI érdeklődésére korábban Magyarország damaszkuszi konzulja azt közölte, hogy az elrabolt személyek biztonsága érdekében a külképviselet nem közölhet részleteket az ügyről, és bármilyen információt csak a Külügyminisztérium vagy a Miniszterelnöki Hivatal adhat ki.

KAPCSOLÓDÓ CIKKEK

Hírzóna

Abszolút Nő