11 C
Pécs
szombat, április 20, 2024
Kezdőlapne pipáld kiTilos a dohányzás a budapesti aluljárókban

Tilos a dohányzás a budapesti aluljárókban

Szeptembertől 30 ezer forintra is büntethetik, ha valaki rágyújt egy budapesti aluljáróban; a rendelet csütörtöktől érvényes, de csak a jövő hónaptól büntetnek – jelentette be a Fővárosi Közterület-felügyelet igazgatója.

Szabó Mihály elmondta: a jogszabály európai trendet követ, ennek megfelelően a játszótereken már betiltották a dohányzást. Bár a rendelet csütörtökön lépett életbe, augusztusra még türelmi időt hirdettek, azaz a közterület-felügyelők és a rendőrök egyelőre csak figyelmeztetik a tilosban dohányzókat.

A tilalomra táblákkal és szórólapokkal kívánják felhívni a figyelmet. Az aluljárók bejáratánál csikktartókat szerelnek fel, az aluljárókban lévőket pedig eltávolítják.

A hatóságokat több műszaki eszköz is segíti a munkájukban, 300 térfigyelő kamerát a 72 aluljáróban, tíz minikamerát a felügyelők ruházatára szerelnek fel.

A közterület-felügyelők munkáját rendőrök is segítik, így ők is jogosultak szeptembertől helyszíni bírság kiszabására, ez kétezertől 30 ezer forintig terjedhet.

KAPCSOLÓDÓ CIKKEK

Hírzóna

Abszolút Nő