5 C
Pécs
péntek, április 19, 2024
Kezdőlapne pipáld kiTiltakozik az MSZP Gömbös "rehabilitációja" miatt

Tiltakozik az MSZP Gömbös „rehabilitációja” miatt

Tiltakozik az MSZP Gömbös Gyula volt kormányfő „fideszes rehabilitációja” ellen; a szocialisták szerint a szélsőjobboldali ideológia további erősödésének réme fenyeget az országban. Az MSZP azután juttatta el vasárnap közleményét az MTI-hez, hogy az Oroscafé című honlap pénteken arról írt, visszaállították Gömbös Gyula díszpolgárságát az orosházi fideszes képviselők.

A Békés megyei város polgármestere, Németh Béla (Fidesz-MDF) szombaton azonban pontosította a portálon megjelenteket, szerinte ugyanis nem adták vissza a város díszpolgári címét Gömbös Gyulának, mert azt korábban el sem vették.

Németh Béla arra hívta fel a figyelmet, hogy még 2002-ben az akkor MSZP-s többségű önkormányzat sem vonta vissza a címet, hanem egy minősítéssel élt, amely szerint Gömbös „a díszpolgári cím viselésére méltatlan”, s most az újra kiadandó Orosháza díszpolgárai című könyvből ezt a minősítést vonták vissza. Erre reagálva az MSZP vasárnapi közleményében azt írta, „szánalmas, hogy Orosháza fideszes vezetője szavakon lovagol, de sajnos azon a tényen jottányit sem változtat, hogy rehabilitálta Gömbös Gyulát”.

A szocialisták véleménye szerint – utalva Boross Péter volt miniszterelnök minapi nyilatkozatára – ezzel most már nem csak a királyság intézményének, de a szélsőjobboldali ideológia továbberősödésének a réme is fenyeget az országban. Boross Péter a Heti Válasznak adott interjúban ismét kiállt a Szent Korona alaptörvényben való szerepeltetése mellett, és arra a felvetésre, hogy „most akár államformát is válthatnánk”, úgy reagált: „hitem szerint lehetnénk királyság is”, eddig azonban valószínűleg nem kell elmenni az új alkotmánnyal.

Köztudott Gömbös Gyuláról, hogy szimpatizált a német szélsőjobb mozgalmakkal, továbbá Mussolinivel, és létrehozott egy olyan pártot, amely fajvédő nézeteiről volt ismert – olvasható az MSZP kommünikéjében, amelyben hangsúlyozzák: a párt a lehető leghatározottabban tiltakozik Gömbös Gyula „fideszes rehabilitációja ellen, mert a volt miniszterelnök személye nem titkoltan – többek között – a tekintélyuralmi rendszer kiépítésével köthető össze hazánkban”.

KAPCSOLÓDÓ CIKKEK

Hírzóna

Abszolút Nő