Tízmillió év alatt heverte ki

Tízmillió év alatt heverte ki a Föld élővilága a perm-triászi nagy kihalási eseményt – számították ki kutatók, akik vizsgálataikról a Nature Geoscience című folyóiratban jelentették meg tanulmányukat.

A perm-triász kihalási esemény mintegy 251 millió évvel ezelőtt, a perm és triász földtörténeti időszakok határán következett be. Ez volt a földtörténetben ismert legsúlyosabb kihalás, amikor az állat- és a növényvilágnak csupán tíz százaléka maradt életben.

A kutatók régóta vitáznak azon, hogy vajon mennyi időt vett igénybe az élővilág talpra állása – olvasható a PhysOrg (http://phys.org) tudományos hírportálon.

Csung Csiang Csen (Zhong Qiang Chen), a Vuhani (Wuhan) Földtudományi Egyetem kutatója és Michael Benton, a Bristoli Egyetem professzora most arra a következtetésre jutott, hogy a talpra állás körülbelül tízmillió évet vett igénybe.

Mint a tudósok rámutatnak, ennek két oka volt: egyrészt közrejátszott a katasztrófa mértéke, valamint az is, hogy a kihalás első hulláma után is igen kedvezőtlenek maradtak az élet feltételei a Földön. A perm időszak végén bekövetkezett biológiai krízist ugyanis egy sor tényező váltotta ki: a globális felmelegedés, savas esők, az óceánok vizének elsavasodása és oxigénhiányos állapota.

“Nehéz elképzelni egy ilyen mérvű pusztítást, ám ezt minden kétséget kizáróan bizonyítják a Kínában és a világon másutt talált üledékes kőzetek. Ez volt a valaha átélt legnagyobb kihalás bolygónk történetében” – magyarázta Csung Csiang Csen.

A legújabb kutatások arról tanúskodnak, hogy a kedvezőtlen életfeltételek az elsődleges krízis után még 5-6 millió éven át fennmaradtak, súlyosbítva a szén-dioxid növekvő koncentrációja és oxigénhiány okozta ismétlődő válságokkal.
A tengeri és szárazföldi állatok némely csoportja viszonylag gyorsan magához tért és újraépítette ökorendszerét, ám újabb és újabb visszaesések következtek be. Az élet ezekben a korai szakaszokban nem tudta kiheverni a krízist, hiszen nem léteztek permanens ökorendszerek.

Mint Michael Benton paleontológusprofesszor rámutat, amikor kezdtek valamelyest normalizálódni a dolgok, újabb és újabb csapások érték az élővilágot. Körülbelül ötmillió évbe tellett, míg az élet feltételei a Földön helyreálltak.

Ám a válság nyomán sokkal összetettebb ökorendszerek alakultak ki a bolygónkon, új állatcsoportok jelentek meg.

“Általában teljesen negatívan ítéljük meg a tömeges kihalásokat, ám ebben az esetben több millió év után az élővilág talpra állt és az esemény mintegy áthangolta az evolúciót. Mindazonáltal a kihalás okai – a globális felmelegedés, a savas esők, az óceánok elsavasodása – sajnos nagyon is ismerősen hangzanak napjainkban. Előfordulhat, hogy tanulunk valamint ezekből az ősi eseményekből” – hangsúlyozta Benton.

Hirdetés