Több bank felfüggesztette a devizahitelezést

A bankok kissé tanácstalanok: egy részük felfüggesztette ugyan az új, jelzálog alapú devizahitel igénylések befogadását, miután Matolcsy György bejelentette, hogy július elsejétől csak forint alapú hitelek mögé jegyezhető be jelzálogjog, a részletek azonban még mindig nem ismertek, így a már elbírált és megítélt hiteleket devizában folyósítják.

hirdetés

A CIB Banknál az MTI-nek elmondták, hogy a jelenlegi információk szerint a kormánydöntés végrehajtása több törvény módosítását is igényli, ami értelemszerűen időt igényel. A folyamatban lévő ügyletek esetén – befogadott, szerződött, illetve szerződéskötésre váró, jóváhagyott – továbbra is a normál eljárás szerint járnak el. Az euró alapú hiteleket euróban folyósítják és euróban jegyeztetik be a jelzálogjogot is.

A CIB – a kormánydöntés illetve a jogszabályi változások részletesen megismeréséig – felfüggeszti a devizahitelek befogadását azonnali hatállyal mind a magánszemélyek által kezdeményezett ingatlanfedezetes hitelek, mind pedig a magánszemély ingatlanfedezet mellett nyújtott mikrovállalkozási hitelekre. A változás a hitelkérelmek egyre csökkenő arányát érinti: a CIB-nél 2009. év végére minden 100 újonnan folyósított jelzáloghitelből 35-40-et már forint alapon igényeltek az ügyfelek, a jelenlegi időszakban az új hitelkihelyezéseken belül a forinthitelek aránya már mintegy 90 százalék.

Az OTP Bank a sajtóból értesült a devizahitelezést érintő kormányjavaslat tartalmáról, amely több nyitott kérdést hagy maga után. A nyitott kérdések ellenére, a jogi bizonytalanságból adódó kockázat csökkentése érdekében, a bank július 1-jével felfüggesztette a devizaalapú lakás- és szabad felhasználású jelzáloghitelek forgalmazását, a hitelintézet új deviza alapú hiteligényt nem fogad – mondták el az MTI-nek a banknál. A lakossági jelzáloghiteleknél az euró alapú hitelek aránya folyamatosan csökken az új folyósításokból, júniusban az OTP-nél a 10 százalékot sem érte el.

Az Erste is bejelentette, hogy csak forintban nyújt jelzáloghitelt, a június 30-ig leszerződött, de még nem folyósított hiteleket azonban euróban folyósítja. Bár az új szabályozás körül még rengeteg kérdés nyitott, az Erste Bank a 2010. június 30-ig leszerződött, de még nem folyósított hiteleket az eredeti szerződés szerint folyósítja euróban. A 2010. július 1. előtt már befogadott, de még nem leszerződött ügyletek esetében pedig az eredeti hitelösszeget forintban bocsátja az ügyfél rendelkezésére.