5 C
Pécs
szombat, április 20, 2024
Kezdőlapne pipáld kiTöbb mint száz házat kell lebontani Devecserben

Több mint száz házat kell lebontani Devecserben

Várhatóan több mint száz házat ítélnek bontásra Devecserben, a kárfelmérés jelenleg is tart, a katasztrófa következtében legalább 220 család lakhatását kell majd megoldani – mondta Toldi Tamás, Devecser polgármestere hétfőn az MTI-nek.

A kárfelmérést lassítja, hogy sok család barátoknál, rokonoknál kapott szállást, őket a körzeti megbízottakon keresztül próbálják elérni – mondta Toldi. A város határába tervezett lakópark helyét már korábban kijelölték, a terület három tulajdonosával tart az egyeztetés, hogy milyen feltételekkel vásárolhatnák meg tőlük a telket. A polgármester hozzátette: még az sem tisztázott, hogy az állam vagy az önkormányzat veszi meg a területet.

Bakos György megyei katasztrófavédelmi szóvivő az MTI-nek elmondta, hogy a kárfelmérő bizottság munkatársai – köztük a Belügyminisztérium szakemberei és a mérnöki kamara megbízottjai – folyamatosan járják a város vörösiszap által elöntött utcáinak házait, és összeírják az ingatlanokban keletkezett károkat. Várhatóan kedden adnak pontosabb tájékoztatást arról, hogy hány házat kell lebontani Devecserben. Hozzátette: a kárfelméréssel párhuzamosan a legnagyobb feladatuk most a kertek mentesítése.

Hétfő délután Devecserbe érkezett az Európai Unió katasztrófavédelmi és humanitárius segítségnyújtási ügyekben illetékes biztosa. Krisztalina Georgieva négytagú delegációjával Kolontárt is felkereste. Az EU-biztos egyórás látogatást tett a helyszínen, hogy tájékozódjon a kárelhárításról. Autóval bejárta a térség egy részét, Kolontáron megnézte a lerombolt híd környékét és az ott folyó munkálatokat, majd felment a tározó tetejére – a 9-es és a 10-es tározó közötti gátra – és megtekintette a sérült tározó kiszakadt sarkát, amelyen keresztül kiömlött a mérgező vörösiszap – mondta el Geges Adrienn, az Európai Bizottság magyarországi képviselete médiaosztályának vezetője az MTI-nek.

A helyreállítási munkálatokról a katasztrófavédelem és a tűzoltóság képviselői tájékoztatták az EU-biztost. A kárhelyszíni parancsnok elmondta, hogy jelenleg a legfontosabb feladat az elbontható házak eltüntetése, a lakosok visszaköltöztetése és a károsult házak helyreállítása. Krisztalina Georgieva a helyszínen is kifejezte elismerését a katasztrófahelyzet megfelelő kezeléséért. Ugyancsak a vörösiszap sújtotta térségbe látogatott hétfőn tájékozódási céllal az Európai Unió soros elnökségét betöltő Belgium delegációja Annemie Turtelboom belügyminiszter vezetésével.

KAPCSOLÓDÓ CIKKEK

Hírzóna

Abszolút Nő