Túladagolás: homeopátiás szereket nyeltek a szkeptikusok

A homeopátiás készítmények hatástalanságát bizonyítandó homeopátiás “túladagolást” hajtottak végre önkéntesek egy szegedi gyógyszertár előtt; az aktivisták az ajánlott mennyiség többszörösét vették egy álmatlanságra ajánlott szerből.

Az önkéntesek félóra elteltével is vidáman beszélgettek a téren, s mint mondták, egyikük sem álmosodott el. A figyelemfelkeltő demonstráció célja, hogy az utca emberében is tudatosítsa, a homeopátiaként ismert eljárás nincs tudományos bizonyítékokkal alátámasztva, a készítmények hatásosságát nem vizsgálják, és számos szabályozási hiányosság is tapasztalható engedélyezésük körül – mondta Györgyey János kutatóbiológus, a szegedi akció egyik szervezője.

Hozzátette: a homeopátiás szerek például nem mennek át olyan szigorú klinikai kipróbáláson, mint amilyen minden igazi gyógyszer esetében kötelező.

A napokban huszonöt ország több mint hatvan városában – többek között Budapesten és Székesfehérvárott is – megrendezett kampány nevéül és időpontjául azért választották 10:23-at, mert a kémiában az Avogadro-szám – hatszor tíz a huszonharmadikon – jelöli az egy molnyi anyagmennyiséget.

Amikor a homeopaták “igazán hatásos” készítményeket állítanak elő, olyan nagy hígítású készítményeket adnak pácienseiknek, amelyben már egyetlen molekulányi hatóanyag sincsen, ami a kiindulási anyagból származhatna. Azt állítják, a sorozatos hígítások során “gyógyító információ” jut át a kiindulási anyagból a szinte végtelenségig felvizezett “gyógyszerbe” – magyarázta a kutató.

Györgyey János kifejtette, azt szeretnék elérni, hogy készítőik végre tudományos módszerekkel igazolják a homeopátiás szerek hatásosságát, vagy ellenkező esetben ne árulják azokat gyógyszerként.

A szakember hangsúlyozta, bár napjainkban sok áltudományos módszer és ezen alapuló készítmény jelenik meg a piacon, azonban a homeopátiás szerek az egyetlenek, amelyek a magyar gyógyszertörzskönyvben szerepelnek, noha hatásosságukat nem bizonyította senki.

hirdetés
Uránia Mozi

Hirdetés

Comments are closed.