Új uniós közbeszerzési szabályok születnek

A kis- és közepes méretű vállalkozások (kkv) könnyebben férhessenek hozzá a közbeszerzési piachoz, egyebek mellett ezt a követelményt is tartalmazzák az új közbeszerzési irányelvek, amelyek az év végéig készülnek el, és a 2004-es szabályokat váltják fel, erről határozott még decemberben az Európai Bizottság.

Az Európai Bizottság és a Közbeszerzési Hatóság honlapján megjelent információ szerint a mostani költségvetési nehézségek közepette a közbeszerzések hatékonysága minden tagállam számára fontos.

A Bizottság négy pontba foglalta az új irányelvekkel kapcsolatos követelményeket, ezek közül az első számú cél a szabályok és eljárások egyszerűsítése, rugalmasabbá tétele. Ennek keretében a tárgyalásos eljárás igénybevételét bővíteni kell, mivel így az ajánlatkérő a szükségleteinek jobban megfelelő árukat és szolgáltatásokat szerezhet be kedvezőbb áron. Ide tartozik még a közbeszerzések során alkalmazott elektronikus kommunikáció kiterjesztése.

A második pont a már említett kkv-támogatás, amelynek egyik eszköze az adminisztráció csökkentése. A harmadik feltétel a közbeszerzések minőségének a javítása. Ide tartozik az, hogy az ár mellett vegyék figyelembe értékeléskor a termék egész élete alatti költségeket.

Végül a reform része a korrupcióval szembeni fellépés, és a nemzeti felügyeleti hatóságok erősítése.

hirdetés
Uránia Mozi

Hirdetés