12 C
Pécs
csütörtök, április 18, 2024
Kezdőlapne pipáld kiÚjabb hét Magyar Örökség-díjat adnak át

Újabb hét Magyar Örökség-díjat adnak át

Újabb hét jelentős magyar teljesítményt jutalmaznak Magyar Örökség-díjjal december 17-én. A kitüntetéseket ezúttal is a Magyar Tudományos Akadémia dísztermében adják át.

A negyedévente odaítélendő díjra a bírálóbizottság ezúttal Csókos Varga Györgyit, Mikulás Ferencet, Rátai Dánielt, Szíjártó Istvánt, a Schulek házaspárt, a Pápai Református Kollégiumot és a magyar katonai térképészetet találta méltónak.

A Magyar Örökség és Európa Egyesület közlése szerint Csókos Varga Györgyi az általa létre hozott Etyeki Műhelyért, alkotó és kutató munkájáért kapja a díjat. A Schulek házaspár nemzetszolgálatáért, Mikulás Ferenc a Kecskeméti Rajzfilmstúdióban végzett munkájáért, Rátai Dániel feltaláló világhírű találmányáért, a Leonar3Do háromdimenziós rajzoló szoftverért, Szíjártó István pedig az általa szervezett Balaton Akadémia Táj- és Magyarságkutató Központért részesül a kitüntetésben.

A magyar katonai térképészet – az indoklás szerint – történelmi jelentőségű teljesítményéért találtatott érdemesnek a kitüntetésre, a Pápai Református Kollégium pedig több évszázados hit- és nemzetmegtartó tanítói, nevelői szolgálatáért kapja meg a Magyar Örökség díjat, amellyel korunk, valamint a 20. század első felének legjelentősebb magyar teljesítményeit jutalmazza a Magyar Örökség és Európa Egyesület.

KAPCSOLÓDÓ CIKKEK

Hírzóna

Abszolút Nő