5 C
Pécs
péntek, április 19, 2024
Kezdőlapne pipáld kiUrológiai hét szeptemberben - Nem csak a prosztata betegségekre összpontosítanak

Urológiai hét szeptemberben – Nem csak a prosztata betegségekre összpontosítanak

Figyelemfelkeltő céllal szervezi meg szeptember 12. és 17. között a Magyar Urológusok Társasága az Urológiai Hét 2011 elnevezésű felvilágosító- és szűrőprogramot, a hetedik alkalommal megtartott eseménysorozaton ezúttal nem csak a prosztata betegségeire összpontosítanak.


A korábbi években prosztata napok néven rögződött kampány idén a betegségek szélesebb skálájával foglalkozik – derült ki a Magyar Urológusok Társasága (MUT) programsorozatát ismertető közleményéből.

Bár a prosztatarák még mindig a vezető halálokok közé tartozik, a MUT szakemberei ezúttal a húgyutak és a kiválasztás szervrendszerének egyéb – szintén súlyos – következményekkel járó betegségeire is szeretnék felhívni a lakosság figyelmét. A kampányban igyekeznek bemutatni a tüneteket, a mögöttük megbújó kóros elváltozásokat és a korai felismerés nyomán meginduló kezelések nyújtotta gyógyulási esélyeket.

A szervezet hangsúlyozta, hogy az urológiai problémákkal azért is fontos orvoshoz fordulni, mert azok nem csupán az életminőséget rontják, hanem gyakran összefüggésben lehetnek a szervezet más részeinek súlyos működési zavaraival.
A szakmai társaság célja továbbá, hogy az orvoslásnak erről a speciális ágáról is pontosabb képet adjon, alaposabban bemutassa a szerteágazó területeit annak a gyógyító munkának, amely korántsem szorítkozik a dülmirigy betegségeinek kezelésére, alanyai pedig ugyanúgy lehetnek a nők, mint a férfiak.

A szűrést végző intézményekről részletes információk a www.prosztatanap.hu honlapon találhatók.

KAPCSOLÓDÓ CIKKEK

Hírzóna

Abszolút Nő