5 C
Pécs
szombat, április 20, 2024
Kezdőlapne pipáld kiVáltás a Gazdasági Versenyhivatal élén

Váltás a Gazdasági Versenyhivatal élén

November 1-jétől Juhász Miklós tölti be a Gazdasági Versenyhivatal (GVH) elnöki tisztét, miután Nagy Zoltán – aki az elmúlt 12 évben vezette a hivatalt – megbízatása lejárt. Juhász Miklós korábban bíró volt, majd jogtanácsos lett, 2001-től saját nevén tartott fenn ügyvédi irodát.

Képviselt ügyfelet versenyhivatali eljárásban, és tanácsadóként is részt vett ilyen ügyben. Mint korábban elmondta, nem a versenyjog a fő területe, de a GVH elnökeként ugyanúgy autonóm módon fog eljárni, mint amikor bíróként dolgozott.

Távoztak a versenyhivataltól a korábbi elnökhelyettesek is, Gadó Gábor és Wallacher Lajos 2010. október 31-i hatállyal lemondtak tisztségükről. Nagy Zoltán, a GVH eddigi elnöke – utódja, Juhász Miklós javaslatát elfogadva – a megüresedő elnökhelyettesi posztok betöltésére Tóth Andrást és Horváth Zoltánt jelölte.

Horváth Zoltán az Állami Számvevőszék számvevő tanácsosa, bizottsági meghallgatásán elmondta, hogy 35 éves pályafutása alatt kisebb megszakításokkal végig az államigazgatásban dolgozott. Elsődleges feladatának tekinti a belső szabályzatok áttekintését.

Tóth András a bizottság előtt hangsúlyozta, hogy 2002 és 2007 között már dolgozott öt évig a GVH-nál, majd 2007 óta egy amerikai ügyvédi iroda ügyvédje lett, itt is elsősorban versenyjoggal foglalkozik. Hozzáfűzte: versenyjogból szerzett tudományos fokozatot, és ezt oktatja több felsőoktatási intézményben.

KAPCSOLÓDÓ CIKKEK

Hírzóna

Abszolút Nő