Vegyi anyagok segítségével kommunikálnak a fonalférgek

Vegyi anyagok segítségével kommunikálnak a fonalférgek (Nematoda) – derítették ki amerikai kutatók, akik a PLoS Biology januári számában tették közzé tanulmányukat.

hirdetés

A fonálférgek között egyaránt megtalálhatók állati és növényi élősködők, valamint szabadon élő fajok. Körülbelül húszezer fajuk ismert, de tényleges fajszámukat több százezerre becsülik.

A Cornelli Egyetem és a Kaliforniai Műszaki Egyetem (Caltech) kutatói Frank Schroeder docens irányításával 2008-ban fedezték fel, hogy a fonalférgek párválasztáskor kémiai vegyületek segítségével igyekeznek magukra vonni a reménybeli partner figyelmét. Ez adta az ötletet, hogy kiderítsék, miként kommunikálnak egymással a nematódák – olvasható a PhysOrg (http://www.physorg.com) tudományos hírportálon.

A kutatók a mikroszkopikus fonalféreggel, a Caenorhabditis elegansszal (C. elegans) folytattak kísérleteket, az új analitikai módszert, a metalobomikát alkalmazva, amely hálózatos vagy rendszerbiológiai szemlélettel kis molekulatömegű anyagok változásait méri a szervezetben.

A tudósok a szabadon élő fajok biokémiáját vizsgálták, majd összehasonlították az eredményeket a “jelelésre” képtelen fonalférgek “vegyi laboratóriumával”. A tudósok ily módon megtalálták azokat a molekulákat, amelyek csupán a szabadon élő fonalférgek szervezetében voltak jelen, de hiányoztak “némaságra ítélt” fajtársaiknál.

A kutatók több olyan molekulát is találtak, amelyek azt jelzik a nematódáknak, hogy szét kell szóródni és el kell tűnni. Ezek a molekulák csupán két “építőkőből” állnak, ám ha ezekhez egy harmadikat, az indol nevű aromatikus szénvegyületet társítják, az üzenet tartalma megváltozik, gyülekezőre szólítva a fonalférgeket. A nematódák képesek még összetettebb üzenetekre is, több különböző molekulát kombinálva, mintha különböző szavak segítségével összetett mondatokat “fogalmaznának meg”.

A kutatások következő szakaszában a tudósok azt igyekeznek megismerni, hogy a fonalférgek idegrendszere miként érzékeli és fejti meg a vegyi üzeneteket.

“Megismerve a nematódák kommunikációs rendszerét, lehetővé válik a fonalféreg-fertőzések megelőzése, gyógyítása, hiszen a világ népességének ötöde szenved ezektől az élősködőktől” – hangsúlyozta Frank Schroeder, hozzátéve, hogy a kutatásaik segítségével a mezőgazdaságban is megelőzhető, csökkenthető a fonalférgek által okozott kár.