12 C
Pécs
péntek, április 19, 2024
Kezdőlapne pipáld kiVeszélybe kerültek az uniós források?

Veszélybe kerültek az uniós források?

Csúszik az uniós pályázatok kiírása, sokat felfüggesztenek, illetve ki sem írnak, így veszélybe került a rendelkezésre álló uniós források lehívása – mondta Nemény András, az MSZP fejlesztéspolitikai kabinetvezetője kedden Budapesten, a kormány elmúlt két évének fejlesztéspolitikáját értékelő sajtótájékoztatón.

Magyarországnak 5500 milliárd forint uniós forrást kellene lehívnia 2013 végéig, ami heti 40 milliárdnyi forrás előkészítését jelentené, de ebből semmi nem látszik – jelentette ki a szocialista országgyűlési képviselő. Közölte: ez egyebek mellett azért is gond, mert így a következő uniós fejlesztési ciklusban eleve jelentősen kevesebb forráshoz juthat az ország.

A képviselő szerint a fejlesztési programok leálltak. Az elmúlt két évben a korábban megkezdett beruházásokat fejezték be, de azok között is volt, amit leállítottak.

Nemény András kijelentette: a szocialista kormányzás sikerterülete épp a fejlesztés volt. Itt említette a kis- és középvállalkozások támogatását, körülbelül 500 iskola felújítását, 561 kilométernyi gyorsforgalmi út és 500 kilométernyi főút építését, valamint 800 kilométernyi út felújítását.

A fejlesztések visszaszorulása hosszú időre elrontja a magyar gazdaság növekedési kilátásait – jelentette ki Józsa István, az MSZP gazdasági ügyekért felelős parlamenti frakcióvezető-helyettese. A képviselő emlékeztetett: a Központi Statisztikai Hivatal keddi tájékoztatása szerint csökkent a gazdaság teljesítőképessége.

Józsa István szerint komoly a veszélye annak, hogy a 2013-ban lezáruló uniós költségvetési időszak végén ezer milliárdok maradnak meg, mert protekcionista módon bírálják el a pályázatokat.

A képviselő úgy fogalmazott: „a Orbán-Simicska-Nyerges trió olyan mértékig eluralja a fejlesztéspolitikát is, hogy uniós pénz is csak abba az irányba mozdul, amit magukra nézve pozitívnak tartanak.”

Józsa István szerint tovább növeli az országgal szembeni bizalmatlanságot az Európai Csalásellenes Hivatal, az OLAF vizsgálata.

Az MSZP határozott fordulatot tart szükségesnek a fejlesztéspolitikában. A párt programjában fejlesztésorientált, gazdaságélénkítő politikára tesznek javaslatot – közölte Józsa István.

KAPCSOLÓDÓ CIKKEK

Hírzóna

Abszolút Nő