13 C
Pécs
péntek, április 19, 2024
Kezdőlapne pipáld kiVG: az IMF nélkül is fizetőképesek maradunk

VG: az IMF nélkül is fizetőképesek maradunk

Szakértők szerint bárhogyan alakulnak a valutaalappal folyó tárgyalások, az ország jövőre még fizetőképes maradhat, de a bizonytalanság miatt magasra szökhetnek az állampapírhozamok – írja keddi számában a Világgazdaság.

Az Államadósság-kezelő Központ (ÁKK) jövőre 4.589 milliárd forintnyi állampapírt tervez kibocsátani, ebből 1.437 milliárdot devizában, a maradékot forintban – ismerteti a lap. „A forintkibocsátási tervben megjelentek nem tűnnek irreálisnak” – mondta a Világgazdaságnak Szalma Csaba, az OTP Alapkezelő befektetési igazgatója -, ezek szerint jövőre kéthetente nagyjából 50 milliárd forintnyi kötvényt kellene eladnia az ÁKK-nak. Az igazgató szerint a devizafinanszírozással sem lesznek feltétlenül gondok, az államnak ugyanis vannak még tartalékai: a Magyar Nemzeti Bankban van még nagyjából kétmilliárd eurónyi betétje, emellett a magán-nyugdíjpénztári vagyon egy része is rendelkezésére áll. Így a durván 4,8 milliárd eurónyi devizakötvény helyett elegendő lehet, ha egy-két milliárdot el tudunk adni.

Duronelly Péter, a Budapest Alapkezelő befektetési igazgatója a lapnak úgy vélekedett, „2012 eleve nehéz év lesz a feltörekvő kötvénypiacok számára”. A szakember ennek tükrében arra számít, hogy ha nem jutunk dűlőre a valutaalappal, akkor fel kell készülni a kétszámjegyű kamatokra mind a forint-, mind a devizakötvények esetében.

Szalma Csaba elmondta, hogy jövőre a kötvényállomány 20 százaléka árazódik át az akkor várható kamatszintre, és hüvelykujjszabályként minden százalékpontnyi kamatemelkedés GDP-arányosan ugyanennyi százalékpontnyi szigorítással igazítható ki a büdzsében.

KAPCSOLÓDÓ CIKKEK

Hírzóna

Abszolút Nő