“Volt már példa az IMF-tárgyalások megszakadására”

Volt már korábban is példa az IMF-tárgyalások megszakadására, például a Romániával folytatott tárgyalásokon, s végül mégis született megállapodás – jelentette ki Martonyi János külügyminiszter a Duna Televízió Hattól nyolcig című műsorának stúdiójában hétfőn.

“A vita az IMF és az EU delegációjával nem is arról folyt, hogy tartani akarjuk-e, tudjuk-e a 3,8 százalékos költségvetési hiányt az idén. A magyar fél céljai egyértelműek: be akarjuk tartani az idei költségvetési hiányt, amire a 29 pontos cselekvési terv megteremti a lehetőséget” – hangsúlyozta a miniszter.

A partnerek a bankadót és annak mértékét kifogásolták, azt, hogy azt 2011-ben is ki akarjuk szabni, az utóbbi mértékére nem kívántunk kötelezettséget vállalni – mondta.

Martonyi János úgy fogalmazott: periférikus viták zavarták meg a légkört és okozták a tárgyalások megszakadását, szünetelését. Megjegyezte: kicsit csodálkozik azon, hogy a Nemzetközi Valutaalap mintha a külföldi tulajdonú magyarországi bankok mellé állt volna a bankadó ügyében.

“Az IMF-nek a legfontosabb az lenne, hogy a magyar költségvetés rendben legyen, ehhez viszont szükségünk van a bankadó jelentette bevételre. Összességében úgy érzem: nagyobb megértést kellett volna tanúsítani a magyar gazdaságpolitikával és a bankadóval szemben. De különösebb tragédia nincsen, a tárgyalások megszakadtak, szünetelnek, majd tovább fogjuk azokat folytatni” – mondta a magyar diplomácia irányítója.

Hozzátette: egyébként jelenleg különösebb gondjaink nincsenek, az ország külső pénzügyi helyzete szilárd, az ország finanszírozható, mindenkit óva intene attól, hogy egyfajta pánikba essen.

hirdetés
Uránia Mozi

Hirdetés