Továbbra is áll a bál a baloldalon

Az MSZP saját jelöltet akar indítani a csepeli körzetben, az Együtt ezen nagyon kiakadt. Gyurcsányék is megszólaltak.

A csepeli MSZP Bangóné Borbély Ildikót indítaná Németh Szilárd Fidesz-alelnök ellen az áprilisi országgyűlési választáson – értesült a 24.hu. Itt legutóbb az Együtt jelöltje nyert, a jelek szerint azonban most nem lesz közös jelölt. Juhász Péter, az Együtt elnöke azt írta közösségi oldalán, hogy Molnár Gyula, a szocialisták elnöke egyszerűen nem válaszol azokra az üzenetekre, amelyekben arra kéri, tárgyaljanak az egyéni választókerületekről annak érdekében, hogy egy baloldali jelölt álljon szemben a fideszes ellenféllel minden körzetben. Ha kell, az Együtt “ráindul” az MSZP-s jelöltekre.

A Gyurcsány Ferenc vezette DK azt közölte: “Nincs rendjén, hogy az MSZP a Csepelen 2014-ben győztes Szabó Szabolcs (Együtt) ellen akarja indítani Bangóné Borbély Ildikót. Azt a körzetet az Együttnek tartottuk fenn a DK és a szocialisták megállapodásában”, írja az atv.hu.

Hirdetés