74 ezren a Magyar Csapatban

Eddig 74 ezren jelentkeztek a Fidesz Magyar Csapat elnevezésű kampánycsapatába – adta hírül az MTI.

Mostanáig ennyien mondták azt, hogy az április 6-i parlamenti választásig hátralévő 58 napban aktívan tenni akarnak a rezsicsökkentés folytatásáért, megvédéséért – fogalmazott Nyitrai Zsolt, a Fidesz társadalmi kapcsolatokért felelős igazgatója pénteki budapesti sajtótájékoztatóján, ahol a kormánypártok választási felkészüléséről számolt be.

Az önkéntesek száma február 17-ére – amikor elkezdődik a képviselőjelölteket támogató ajánlások gyűjtése – elérheti a százezret – mondta a politikus. Tájékoztatása szerint eddig túlnyomórészt nők és fiatalok jelentkeztek a Magyar Csapatba.

Nyitrai Zsolt hangsúlyozta: a rezsicsökkentést mindenképpen meg kell védeni, mert azt többen is támadják, Brüsszel és multinacionális cégek mellett a magyarországi ellenzék is, amely – nyilatkozatai alapján – kormányra kerülve leállítaná azt. Ezzel kapcsolatban megjegyezte, hogy csütörtökön a parlamentben nemmel szavazott a harmadik rezsicsökkentésre mások mellett a Demokratikus Koalícióban politizáló Szűcs Erika és Vadai Ágnes, valamint az LMP-s Schiffer András és Szél Bernadett; az MSZP-s Veres János és a PM-es Karácsony Gergely pedig tartózkodott.

Ez is “ékes bizonyítéka annak, hogy meg kell védeni” ezt az intézkedést, ezért is szerveznek a kormánypártok rezsifórumokat, amelyekből péntekig 88-at tartottak, mindegyiket teltházzal – mondta a Fidesz társadalmi kapcsolatokért felelős igazgatója.

Közölte azt is, hogy a Fidesz-KDNP megkezdte egyéni jelöltjeinek bemutatását, már láthatóak az őket népszerűsítő óriásplakátok. Ezekből összesen körülbelül ezret helyeznek ki, a következő napokban pedig elkezdik kiküldeni a jelöltek szórólapját is a választóknak. Az információs kiadvány bemutatja a jelöltet, Orbán Viktor pártelnök-miniszterelnök ajánlása olvasható benne, továbbá szervezeti adatokat tartalmaz – ismertette, hozzátéve, hogy a szórólapokat az önkénteseik és a posta juttatja el a választókhoz.

Arra a kérdésre, hogy Orbán Viktor február 16-i évértékelő beszéde egyben a kormánypártok kampánynyitója is lesz-e, Nyitrai Zsolt azt válaszolta: ez a rendezvény a kormányfő hagyományos évértékelője lesz, a Fidesz a későbbiekben dönt arról, mikor és milyen formában nyitja meg a kampányát.

 

 

hirdetés
Uránia Mozi

Hirdetés

1 hozzászólás

  1. Ott leszünk mi is, és szívvel-lélekkel dolgozunk a jelöltünkért; – aki nem más, mint Csizi Péter alpolgármester úr. de nem csak őérte dolgozunk, hanem magunkért is.
    Látni kell azt, hogy milyen sokat tettek a városunkért és a környező falvakért.
    Minden elismerésem a Fidesz-KDNP képviselőinek szól.
    Hajrá Pécs – Hajrá Fidesz-KDNP – Hajrá Magyarország!

Comments are closed.