11 C
Pécs
szombat, április 20, 2024
KezdőlapVálasztás 2014A szlogen új, a cél a régi?

A szlogen új, a cél a régi?

Lecserélték a szlogent az Összefogásnál Kormányváltókra, így most ezzel kampányol a baloldal. Az Együtt-PM és az MSZP nem létező pártokról beszél. A Fidesz szerint „elkeseredett harcot folytat a balliberális tömörülés, mindent megtesznek annak érdekében, hogy megint átverjék és becsapják az embereket”.

Szigetvári Viktor, az Együtt-PM társelnöke csütörtökön tartott pécsi sajtótájékoztatón arról beszélt, hogy a létező kisebb és nagyobb pártok mellett nem létező bizniszpártok is el tudnak indulni, nevet bitorolnak, vagy csak pénzt akarnak.

Szigetvári szerint egyre világosabban akarnak arról beszélni, hogy a kormányváltó ellenzék az, amelyiket az MSZP, az Együtt-PM, a DK és a Liberálisok alkotnak. A kampány új szakaszába lép, és állítása szerint próbáltak hirdetési felületet foglalni, de azok fideszes oligarchák érdekeltségeibe kerültek, így nem tudták ezt megtenni. Az utcán viszont ott lesznek és elmennek mindenkihez.

Azért kell kormányváltás, hogy ezt a rossz rendszert, az oligarchák uralmát megszüntessék – hangoztatta Szigetvári.

– A szavazólapon minden tiszta, hiszen azon mind az öt párt logója szerepel, amelyek ismert szimbólumok, tervezett lépés volt a szlogen megváltoztatása, mindig is azt tervezték, hogy a végén mozgósítanak a kampányban – mondta.

Karácsony Gergely, az Együtt-PM szövetség másik társelnöke ehhez még hozzáfűzte: ők jogállamot, nem pártállamot építenének, progresszív adórendszert akarnak és közmunka helyett munkahelyeket teremtenének. Szerinte a Fidesz bohózatot akar csinálni a választásból, de ők azért járják az országot, hogy rábírják az embereket, menjenek el voksolni, mert abban érdekeltek, hogy a többség leváltsa a kormányt.

Az MSZP-s Tóth Bertalan képviselőjelölt elmondta, hogy Baranyában van, ahol 47-en jelentkeztek be képviselőjelöltnek, aminek köszönhetően nagyjából egyméteres lesz a szavazólap. Hangsúlyozta, ők adminisztratív akadályokkal találkoztak folyamatosan, de kampányolnak minden áldott nap, az emberek között vannak, mindenki megtalálhatja őket.

Fidesz: a baloldal szlogenje új, de a terve a régi

„A szlogen új, de a terv a régi: Gyurcsány, Bajnai, valamint Mesterházy blokkja eltörölné a rezsicsökkentést, ha hatalomra kerülhetnének, megszüntetné a családi adókedvezményeket és a Gyed extrát, milliárdos megszorító csomagra készülnek, amit nem is titkolnak, legutóbb Gyurcsány Ferenc nyilatkozta azt, hogy szükségesnek látják.

Elkeseredett harcot folytat a balliberális tömörülés, mindent megtesznek annak érdekében, hogy megint átverjék és becsapják az embereket.

Nincs kormányváltó hangulat, amit minden közvéleménykutatás igazol. Nem is lehet, hiszen Magyarországon 40 év után először csökken a rezsi. Míg Európában inkább csökken, nálunk nő a foglalkoztatottság. Évtizedek óta nem volt ilyen alacsony az infláció. Stabilan növekszik a gazdaság. Az Orbán-kormány vitte végig a második legnagyobb minimálbér-emelést Európában, így nálunk növekszik a magyar emberek keresete. Magyarország meg tudja védeni, sőt valamelyest növeli is a nyugdíjak értékét. A pénzügyeink stabilak, nem függünk az IMF-től. Családi adókedvezményekkel és Gyed extrával segítjük a magyar csakádokat.

Pécsen milliárdos egészségközpontok épülnek: új onkológiai és regionális vérellátó központ, teljesen megújul a 400 ágyas klinika. Mi vesszük és nem elprivatizáljuk a buszokat, mint a szocialista városvezetők idején, ezért folyik a Buszcsere Program, új buszai vannak a pécsieknek. Megszüntettük és eltöröltük a politikusi jutalmakat, amelyeket a szocilisták előszeretettel vettek fel, Tóth Bertalan például napjában kétszer is. Újra elkezdtek jönni a gyárak Pécsre, az itteni cégek pedig bővítenek és új egységeket építenek, új munkahelyek százait teremtve ezzel. Nincs adóssága a városunknak, ezért a milliárdos törlesztőrészletek helyett Pécsre és a pécsiekre lehet költeni a pénzt mostantól.

Decsi István

alelnök, Fidesz Pécsi Szervezete”

KAPCSOLÓDÓ CIKKEK

Hírzóna

Abszolút Nő