7 C
Pécs
csütörtök, április 18, 2024
KezdőlapVálasztás 2014Így javultak a fiatalok körülményei Pécsen

Így javultak a fiatalok körülményei Pécsen

A kormány elmúlt négyéves intézkedésivel javult a fiatalok helyzete, mert szimbolikus értelemben és anyagilag is jobban megbecsüli őket az állam – mondta Gaal Gergő kereszténydemokrata országgyűlési képviselő annak kapcsán, hogy újjáalakult Pécsen az Ifjúsági Kereszténydemokrata Szövetség (IKSZ) pécsi szervezete. Csizi Péter, Pécs fideszes képviselője azt mondta, a városban is számos intézkedéssel járultak hozzá a fiatalok jobb boldogulásához.

Mint azt Gaal Gergő elmondta, a pécsi volt az első vidéki szervezete az Ifjúsági Kereszténydemokrata Szövetségnek, s mivel közelednek a választások, újjászerbezik azt. Hozzátette: céljuk, hogy minden fiatalhoz eljussanak, megismertessék velük az elmúlt években elért eredményeket. A kormány ugyanis szerinte minden tekintetben javított a fiatalok helyzetén.

IMG_0385

– Stabilitást, biztonságot, kiszámíthatóságot várnak el a fiatalok, ezért a kormány a nemzet újraegyesítésének gondolatával, a családok erősítésével kezdte meg munkáját. Bevezették a családi adókedvezményt, az otthonteremtési támogatást, a gyed extrát – mondta a politikus. Szerinte a választások tétje az, hogy olyan kormány vezesse-e Magyarországot, amelyik konkrét tervekkel, víziókkal rendelkezik a fiatalságot illetően vagy egy olyan, amelyik nem foglalkozik velük.

Csizi Péter azt mondta, a városvezetés igyekezett minden területen külön is kedvezni a fiataloknak 2010 óta.

– A civil szervezeteknek juttatott források harmada a fiatalokkal foglalkozó szervezeteknek megy, városi közterületeket, épületeket adtunk oda fiatalokkal foglalkozó egyesületeknek, 50 diák részesült 20 ezer forintos polgármesteri ösztöndíjban, s 170 középiskolás bevonásával diákmunka-programot is indítottunk – sorolta a képviselő.

Csizi szólt arról is, hogy oktatásfejlesztésre 5 milliárd forintot költött Pécs az elmúlt években, 550 millió forint jutott óvodák és bölcsődék fejlesztésére, utóbbiakban megszűntek a várólisták, interaktív táblákat állítottak üzembe a pécsi iskolákban, az állatkert felújítása során oktatási központot hoznak létre, s egy XXI. századi labort is létrehoznak a Leőwey Gimnázium 800 millió forintos felújítása során. Mindezek mellett, tette hozzá, Pécs a fogyatékkal élő fiatalokat is kiemelt gondoskodással kezelte.

KAPCSOLÓDÓ CIKKEK

Hírzóna

Abszolút Nő