13 C
Pécs
szombat, április 20, 2024
KezdőlapPécs AktuálKétbalkéz: Totális zűrzavar a baloldalon?

Kétbalkéz: Totális zűrzavar a baloldalon?

Az MSZP és az Együtt-PM közötti szövetség kibővítésére tett javaslatot Bajnai Gordon, aki szerint a Demokratikus Koalícióval is le kell ülni tárgyalni. Gyurcsány visszatérése pedig azt is jelentheti, hogy új jelöltek állítására kerül sor Pécsett is. Egyelőre mindenki kivár, ami biztos, hogy totális a zűrzavar a pécsi baloldalon. 

A szocialisták már hetekkel ezelőtt bejelentették, hogy kiket indítanak a pécsi (részben Komlót is érintő) két körzetben. Az MSZP-sek elvileg két erős emberüket, Mesterházy Attila elnök kabinetfőnökét, Szakács Lászlót, és Tóth Bertalan országos elnökségi tagot küldenék harcba idén tavasszal. A legfrissebb hírek alapján viszont mindez borulhat, hiszen az eddig lesajnált Demokratikus Koalíció is szerepet kap(ott) a történetben.

Az MSZP-vel szövetséges Együtt-PM vezetője, Bajnai ugyanis hétfőn bejelentette, tárgyalni kell a DK-val, holott ennek lehetőségét korábban elutasította. Akár közös lista felállítása is szóba kerülhet. Mesterházy Attila pedig azt mondta, újra kell tárgyalni az Együttel a megállapodásukat, valamint elemezni kell azt a helyzetet is, hogy immár hasonló támogatottsággal rendelkezik az Együtt–PM és a Demokratikus Koalíció. Maga sem zárta ki a közös lista állítását.

[poll id=”119″]

A DK részéről Kunszt Mártát (a fotón jobbról a második) és a mozgalmi tapasztalatára büszke, Nagy Ferencet küldenék „harcba” Pécsen. Kunszt azt mondta, csodálkozik a történteken, hiszen eddig egészen másról beszélt a másik két baloldali szerveződés. Ám, szerinte most vagy felébredtek, vagy pedig megnézték a közvéleménykutatási adatokat. Ezekből kiderülhetett, hogy ők is igen népszerűek, és csak összefogással lehet legyőzni a Fideszt – vélekedett.

Kunszt egyelőre arról nem kívánt nyilatkozni, hogy szerinte visszalépnének-e az MSZP-s helyi képviselőjelöltek – Tóth és Szakács -, de érzékeltette, ebben reménykedik.

– Mivel még a tárgyalások előtt vagyunk, nem akarjuk rontani saját pozíciójukat – érvelt Gyurcsány Ferenc pécsi jobb keze. Hozzátette: a DK-ban minden jelölt azzal a feltétellel vállalhatta az indulást, hogy közös lista esetében, akár az indulásról is lemondanak. Ezt várják az MSZP-től is.

Kunszt: a DK is nagyon népszerű a baloldalon
Kunszt: a DK is nagyon népszerű a baloldalon

Szerettük volna megkérdezni Tóth Bertalant is, vajon elképzelhető-e, hogy visszalépnek a DK-sok, vagy egy új szövetségi jelölt javára, de nem akart nyilatkozni.

Nagy kérdés az is, hogy miképpen írja át a korábbi megállapodásukat az Együtt-PM és az MSZP, hiszen egyszer már leosztották a lapokat. Az eddigiek szerint Pécsen egyáltalán nem lesz Együtt-PM jelölt, Bajnaiék ellenben megkapták Szigetvárt és Mohácsot. Bár az utóbbi körzet nem igazán kellett senkinek, nem is volt rá jelentkező – legalábbis ez derült ki Molnár Géza pécsi Együtt-PM-es koordinátor szavaiból.

Az új jelöltekkel és egy új listával azonban egyértelműen veszélybe kerül Tóth Bertalan és Szakács László eddigi kényelmes pozíciója. Ők ugyanis annyira elöl voltak a listán, hogy akkor is bekerültek volna a parlamentbe, ha nem nyernek egyéniben tavasszal.

UPDATE

KÖZÖS BALOLDALI LISTA LESZ

Most jött a hír, hogy közös listát állítanak a baloldali pártok. Ezt maga Mesterházy Attila, az MSZP elnöke jelentette be.

A következő lépést a Demokratikus Koalíció irányába tesszük meg – tette hozzá.

Politikai helyzetelemzés zajlott a tárgyalásokon – mondta Mesterházy szerdai sajtótájékoztatóján. Van olyan programunk, ami ahhoz kell, hogy az ország mostani problémáit orvosoljuk – tette hozzá.

Bajnai Gordon, az Együtt–PM vezetője is megerősítette, hogy megkezdik a tárgyalásokat a DK-val.

Az MSZP állítja a közös miniszterelnök–jelöltet – tette hozzá.

 

Amint többet megtudunk, hogy mindez hogyan befolyásolja a pécsi baloldali jelölteket és az eddigi erőviszonyokat, jelentkezünk.

KAPCSOLÓDÓ CIKKEK

Hírzóna

Abszolút Nő