Páva exkluzív: a francia kapcsolat

Bízik benne, hogy sikeres lesz a kampány

Páva Zsolt, Pécs polgármestere a PécsMa.hu-nak adott nyilatkozatában beszélt arról, miként egyeztek meg a franciákkal a Pécsi Vízmű részvényeiről, s mi lesz a cég sorsa. A városvezető szerint 2009-ben jó döntést hoztak a szolgáltatás átvételével.

A város 1 euróért vásárolta meg a Pécsi Vízmű Zrt. (PV) részvényeit a francia társ-tulajdonostól, a SUEZ-től. Emellett 10 millió eurós kompenzációt fizet a kormány, mert idő előtt bontott szerződést a város a külföldi multival. Az ellenzék viszont másképpen számol, mint a városvezetés. Ők azt mondják, több mint 5 milliárdba került az adás-vétel. 

Kezdjük azzal, hogy a városnak már korábban is voltak vitái a francia tulajdonostársakkal. 2009 októberében a víziközmű szolgáltatás átvételétől kezdve erősödtek fel a konfliktusok, amelyek különböző intenzitással folytak az elmúlt években. Ezt lezártuk, méghozzá békésen. Közel negyven peres eljárásra is pontot tettünk. Sikerült a korábbi szolgáltató, a PV Zrt. részvényeit megvásárolni 1 euróért, amivel közel 700 milliós vagyon került városi tulajdonba, valamint egy tucatnyi szolgáltató-cég került vissza a városhoz. A megállapodás része pedig az a 3 milliárdos összeg is, amit kompenzációként kell a SUEZ-nek kifizetni, ám ezt a magyar kormány állja. Pécs tehát közpénzek kifizetése nélkül oldotta meg a konfliktust. Ezt követően lehet kritikákat megfogalmazni, ehhez mindenkinek joga van, ám pécsiként kérdésessé tenni azt, hogy a város jól jött ki az ügyletből, több mint arcátlanság. De lelkük rajta.

– Az elmúlt hétig az látszott, hogy a bécsi választottbíróságon dől el a kérdés, mégis peren kívüli megállapodás született sokak meglepetésére. Esetleg a franciák érezték úgy, hogy vesztésre állnak, vagy netán a város?

– Úgy gondolom, hogy a józan ész nyert ebben a kérdésben. Tudni kell, a felek között a kezdetektől kialakult egy olyan személyes viszony, hogy a vitás kérdések ellenére tudtunk egymással tárgyalni. 2010 őszén volt egy pillanat, amikor közel álltunk a megállapodáshoz, de számomra ismeretlen okból végül a SUEZ visszalépett a szóbeli egyeztetést követően. Akkor szintén – mint most – ekkora összegről volt szó, majd bekeményítettek, s 10 milliárdos igénnyel léptek fel a bécsi választottbíróságon. Ettől függetlenül a háttérben folyamatosan tárgyaltunk – legutóbb idén márciusban Párizsban -, s így kerülhetett sor múlt pénteken a kontraktus aláírására.

– Úgy tűnik, a város jól jtt ki a megegyezésből, de a pécsiek mit éreznek majd mindebből?

– Azt, hogy továbbra sem fog emelkedni olyan mértékben a vízdíj, mint ahogy azt a SUEZ által delegált menedzsment tervezte még a Pécs Vízmű idején. Az elmúlt években egyszer csökkentettük a vízdíjat, bár kétszer emelkedett az ár, de jóval az infláció alatti mértékben. Úgy vélem – az országos tendenciákat nézve -, hogy az elaprózott, drága szolgáltatók ideje lejárt, ehelyett nagyobb, integrált szolgáltatók veszik át a helyüket. Várhatóan a Pécsi Vízmű is egy már létező vagy létrehozandó cég része lesz, akár a Tettye Forrásházba is beolvadhat. Minderről azonban még nincs döntés. Várhatóan még idén eldől a kérdés. A Pécs Vízmű addig is szolgáltat, hamarosan elindul ugyanakkor a cég átvilágítása, hogy pontosabb képet kapjunk.

– A Tettye Forrásházat 2009 óta több kritika érte. Ön miként értékeli a cég munkáját?

– Ha onnan nézzük, milyen feltételek és körülmények között alakult meg a Tettye Forrásház, akkor bravúros a teljesítményük. A kezdetektől eltekintve ugyanakkor azt mondhatom, hogy túlnyomórészt elégedettek lehetünk, de a számlázással gondok vannak, ami borsot tör a fogyasztók orra alá. De elindult már ennek a kezelése, csökkennek majd a panaszok. Szakmailag jól teljesít, hiszen közel kétmilliárdot költöttek karbantartásra, javításra – felelősen gondolkodnak a vagyonról, a szolgáltatásról.

– Ha vissza mehetne az időben a mai tudásával, újra átvenné a vízzsolgáltatást? 

– Nehéz erről ma nyilatkozni, hiszen az elmúlt három évben minden résztvevő – a különböző kormányok, én is – komoly tudással gazdagodtunk. Akkor még nem tudhattuk, hogy a korábbi szocialista kormányt az Orbán kabinet váltja majd. Akkor azért kellett gyorsan lépnünk, hogy a kialakult áldatlan helyzetet megoldjuk, miszerint a pécsiek által befizetett vízdíjat ne Pécstől messze költsék el. Most utólag is azt mondom, hogy talán ez volt a legjobb döntés.

Hirdetés

8 HOZZÁSZÓLÁS

  1. Ha Ön ezt sikernek nevezi, akkor kivánom, hogy ennél nagyobb öröme sose legyen az életben. Az átvilágitás csak eztán jön, és akkor derül majd ki, hogy mit vetünk 3 milliárdért.

  2. Kedves Polgármester úr! Mi pécsi polgárok köszönjük Önnek, hogy zsebből kifizette a 3 milliárd forintot!! Mert ha nem közpénzből lett kifizetve, akkor csak erre tudok következtetni. Ha nem így van akkor Ön továbbra is egy hazug ember!!! És tudja Isten nem bottal ver, és a sánta kutya esete…………….

  3. Minden szép, minden jó, de minek kell akkor 3 milliárdot fizetni? Micsoda szemfényvesztés az egész. valami akkor tövénytelen volt mégis csak.

  4. ” A Pécs Vízmű addig is szolgáltat, hamarosan elindul ugyanakkor a cég átvilágítása, hogy pontosabb képet kapjunk.”

    Aha, szóval a Pávának fogalma sincs , hogy mit ér az amiért fizetett. Tipikus ‘állami üzletember’.
    Majd a Berciék úgyis megmondják, választásokra meg lesz a válasz.

  5. Máté! Mennyit fizettek ezért az agitációs propaganda cikkért?
    A vízmű megszállása és Gárdistákkal való elfoglalása a világ minden táján bűncselekmény.,kivétel Pávánál és a narancsos szügyészségnél .
    3 millárd forintba került nekünk adófizetőknek az, hogy Páva munkásőr legényei lenyúlhassanak egy magáncéget. Azóta sokszorosára emelték a vízdíjakat az emberek szipolyozása, kirablása tovább tart. Jövőre utilaput kötünk a talpatokra és minden ügyetket , beleértve a te béredet is bértollnok kivizsgálunk. Páva módra megszálással

  6. Az ellenzéknek nagy pofára esés volt ez az egész, azért hörögnek megint. Másra számítottak, mint ami történt, arra pedig végképp nem hogy ebből az egészből Pécs győztesen fog kikerülni!

Comments are closed.