5 C
Pécs
szombat, április 20, 2024
KezdőlapHírzónaBelföldPozsonyban harcolta ki a továbbjutást a Fradi a BL-ben

Pozsonyban harcolta ki a továbbjutást a Fradi a BL-ben

Az FTC labdarúgócsapata idegenben 4-1-re legyőzte szerda este a Slovan Bratislava együttesét a Bajnokok Ligája második selejtezőkörének visszavágóján, így 5-3-as összesítéssel továbbjutott a sorozat következő körébe.

Nehéz feladat előtt állt a Fradi szerda este, ugyanis egy hete, némi meglepetésre 2-1-es vereséget szenvedett a Slovantól a BL selejtezőjének első meccsén. Akkor nem is játszott jól Sztanyiszlav Csercseszov csapata, így fel volt adva a lecke a zöld-fehéreknek.

A pozsonyi visszavágó azonban teljesen más forgatókönyv szerint zajlott, mint a két csapat első összecsapása. Az FTC már a 20. percben megszerezte a vezetést, és alig értünk az első fél óra végére, már továbbjutásra is állt Zachariassen góljának köszönhetően.

A második félidő előtt pedig igazából nem nagyon kellett izgulni, mert a zöldek domináltak, és nem volt benne a meccsben, hogy a Slovan gólt szerezzen. A 70. percben azonban elég volt egy apró hiba, és máris jött a hazai találat, a párharc pedig hosszabbításra állt. Egészen a 89. percig, ekkor ugyanis Botka beadása után Traoré tudott betalálni. A legvégén fejetlenül rohant előre a szlovák együttes, amit a Fradi ki is használt, egy kontra után Laidouni lőtt nagy gólt, és zárta végleg a párharcot.

Az FTC így végül 5-3-as összesítéssel jutott a BL-selejtező következő körébe, ahol az azeri Qarabag vár majd Dibuszékra.

Slovan Bratislava–Ferencváros 1-4 (0-2)
Labdarúgó-Bajnokok Ligája, 2. selejtezőkör, 2. forduló. Pozsony, 21.500 néző. V.: Di Bello (olasz).
Slovan Bratislava: Chovan – Medvedev (Green, 11.), Kasia, Abena, De Marco, Pauschek (Weiss, 87.; Holman, 93.) – Barszegjan, Kankava, Kucka, Csakvetadze – Saponjics (Csavrics, 87.). Vezetőedző: id. Vadimir Weiss.
Ferencváros: Dibusz – Botka, S. Mmaee, Knoester, Csivics – Esiti, Laidouni – Traoré, Zachariassen, Nguen (Thelander, 93.) – Boli (Vécsei, 63.). Vezetőedző: Sztanyiszlav Csercseszov.

Gólok: De Marco (70.), ill. Boli (20.), Zachariassen (31.), Traoré (89.), Laidouni (94.).

Fotó: Martin Baumann

KAPCSOLÓDÓ CIKKEK

Hírzóna

Abszolút Nő